A brüsszeli székhelyű Kis- és Középvállalkozások Európai Szövetsége (UEAPME) egy felhívást bocsátott ki, amelyben összegzi azokat a sürgős teendőket, amelyeket mind az Európai Bizottságnak, mind a nemzeti kormányoknak javasolt lenne megtenniük az elkövetkezendő hónapokban a KKV-szektor érdekében.
Az EU összes tagországából származó elemzéseik alapján az európai KKV-szövetség úgy látja, hogy ha ezek a lépések nem valósulnak meg, akkor ez újabb, az eddiginél is nagyobb válsághullám beindulásához vezethet. Ezért tartotta az UEAPME sürgősnek és fontosnak, hogy pontokban összegezze a teendőket, és ezekre felhívja az európai döntéshozók figyelmét.
Az Ipartestületek Országos Szövetsége – mint az UEAPME tagja – kötelességének tartja, hogy ezeket a javaslatokat saját információs csatornáin keresztül is eljuttassa a magyar politikai döntéshozókhoz. Ennek érdekében tesszük közzé honlapunkon is az UEAPME által kibocsátott felhívást és a javaslatokat részletesen kifejtő anyagot magyar fordításban.
A lefordított anyagokhoz az IPOSZ részéről azt a fontos megjegyzést tesszük, hogy támogatjuk a magyar kormány eddigi törekvéseit azokban a kérdésekben, amelyeket az UEAPME dokumentuma felvet. Ugyanakkor szeretnénk ráirányítani a figyelmet egy magyar sajátosságra: A nálunk fejlettebb UEAPME tagországok KKV-szektora az üzemméretet és az alkalmazottak létszámát tekintve nagyobb és erősebb, mint hazánkban. Magyarországon az egyéni és családi vállalkozások létszáma és a mikrovállalkozások átlagos foglalkoztatotti létszáma alacsonyabb, ezért az IPOSZ évek óta azt az álláspontot képviseli, hogy a KKV-szektor általános európai definíciója hátrányosan érinti a legkisebb magyar vállalkozásokat a támogatási politikák végrehajtása során.
Ezekből a támogatásokból ugyanis arányában kevesebb jut el a mikrovállalkozásokhoz – és különösen az öt főnél kevesebb foglalkoztatottat tartó vállalkozásokhoz –, mint amilyen szerepet a foglalkoztatásban, a termelésben és a szolgáltatások területén betöltenek. Ezért azt javasoljuk továbbra is, hogy a KKV-szektoron belül külön kell meghatározni a támogatások nagyságát a mikrovállalkozások számára, és ezeknek az összegeknek a felhasználását a lehetőségeikhez igazított feltételrendszer alapján javasolt megvalósítani.
Az IPOSZ igen nagyra értékeli azt a kormányzati döntést, amely az elmúlt napokban a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról megszületett. Azt is rendkívül pozitív jelzésnek tekintjük, hogy a törvényalkotás során az IPOSZ véleményét a kormányzat figyelembe vette. Úgy véljük, hogy mindez olyan irányba mutat, amely közös összefogással lehetőséget biztosít az előrelépésre az UEAPME által megfogalmazott fontos kérdéskörökben is.
Az Ipartestületek Országos Szövetsége és az ipatestületek országos hálózata készséggel vesz részt továbbra is minden olyan törekvés végrehajtásában, amely az UEAPME felhívásában megfogalmazott célkitűzéseket szolgálja.
Budapest, 2012. október 15.
Németh László
elnök
>>> MOST VAGY SOHA - "Teendők listája" a KKV-szektor érdekében az elkövetkező hónapokra