„Nem éltem és nem dolgoztam hiába…”

Az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetésben részesítette Dall' Asta Arnold Dezsőt. A tatabányai kőfaragó és kőszobrász önálló vállalkozása kezdésének 40. évfordulóján, valamint a 70. születésnapja alkalmából - példás és tiszteletre méltó életútjának elismerésül - részesült, a megyéből egyedüliként a kitüntetésben.

Mindez alig pár napja történt, ám a vűállalkozó láthatóan nem sokáig ünnepelhetett. A sürgés-forgás mindennapos a műhelyében, odaérkezésemkor is lázas munka folyik, miközben telefonál, kezével integet: foglaljak helyet. Amint végez a beszélgetéssel. Kiderül: lelketlen látogatók jártak a tatabányai temetőben, nem kímélve az elhunyt szerettek emlékhelyeit… Ami bronzból készült, törték, vitték.

Nehezen térünk napirendre a történtek felett, de ő - mint beszélgetésünk során később kiderül – mára jól tudja: minden napnak megvan a maga feladata, s olykor kudarca is. De ezeket le kell küzdeni. S az is hamar kiderül, hogy iparos embernek tartja magát. Nem vállalkozónak Mint mondja, vállalkozó ma már mindenki lehet. De, aki tisztességgel, becsülettel, a legnagyobb szakmai alázattal dolgozik, az inkább iparos. Ő ilyen. 53 évvel ezelőtt, édesapja műhelyében, mint tanuló kezdett el foglalkozni a kőfaragással. Úgy gondolja: a most átvett, magas rangú állami kitüntetés mondhatni életműve elismerése, ám érzései kapcsán
Egyszerűen és őszintén fogalmaz: „Megelégedettség van bennem, hogy nem éltem és nem dolgoztam hiába.”

Szinte figyelmeztetnem kell: az elismerés minden bizonnyal többről szól, mint az eltelt több mint fél évszázad becsületes, kétkezi munkájáról. S azonnal érkezik a válasz: a közösségi, érdekképviseleti tevékenységbe az ötvenes évek végén kapcsolódott be. Felismerte, hogy egyenként hiába hadakoznak egy-egy, a kőfaragókat érintő törvény vagy rendelet ellen, semmit sem érnek el. Maga mellé állított pár kollégát, s megalakították a kőfaragó egyesületet a KIOSZ berkein belül, ami viszonylag jól működött. Megyei iránydíj jegyzéket, állítottak össze, hogy ne „szekálja” őket a hivatal a kalkuláció miatt, hiszen a kétkezű iparos embernek nem volt a kenyere, hogy ezekkel a dolgokkal sokat foglalkozzon. S a kőfaragók összefogtak a megyében. Később az országos kőfaragó tanácsot is megalakították, majd még később az ipartestületet, amely mára 300 kőfaragó vállalkozó, és a hozzájuk valamilyen módon közel álló szakmákban dolgozóknak az érdekképviseleti szervezete.

Napjainkra már törvénymódosítások is fémjelzik tevékenységüket. – „Ez nem az én személyes érdemem, hanem sok-sok embernek és munkának köszönhető, de úgy gondolom, hogy ezt honorálták most. Azt, hogy nemcsak dolgozom, nemcsak sírköveket építek, hanem társadalmi munkában, nagyon sok idővel, anyagi ráfordítással érdekképviseleti munkát is végzek. Van ilyen...” - f'ogalmaz továbbra: is szerényen Dall’ Asta Arnold Dezső, aki bár elmúlt 70 éves, továbbra sem merül fel benne a visszavonulás gondolata. Pontosabban, már korábban is felmerült, nem is egyszer. –
„Először úgy gondoltam 60 éves, majd azt, hogy 65, utána pedig, hogy 70 éves koromig fogok dolgozni. De ez a kitüntetés arra inspirál, hogy még tovább folytassam, hiszen valóban nem csináltam hiába. Egyszer majd elérkezik az idő, de addig folytatom a közösségi tevékenységet. is, ameddig bírom. Édesapám 82 éves korában még ott volt a munka mezején. Ha őt újabb feladatokat.
Minden. egyes nap, minden reggel úgy kelek fel, hogy ma feladatom van, amit végre kell hajtani. Én erre adtam a. fejem 18 éves koromban, s ma, 70 évesen is ugyanígy élek.”

Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Hírlap