Aktuális híreink

Hónapokat kell várni a szigetelőanyagokra

2021. April 29. 07:55
Hónapokat kell várni a szigetelőanyagokra
Jelentősen drágultak a hőszigetelő anyagok

Elképesztően nagy az érdeklődés a szigetelőanyagok iránt, mióta elérhetőek a kormány által kínált otthonfelújítási kedvezmények. A hőszigetelő anyagok ára az utóbbi években stagnált, a hatalmas kereslet hatására viszont most egy drasztikus, 40-50 százalékos emelkedés tapasztalható. Dalos András, a Dalos Tüzép ügyvezetője elmondta, hogy január-februárban rengeteg vásárló jelent meg a piacon, viszont a rendeléssel jellemzően az utolsó utáni pillanatig kivárnak, pedig a szállítási idő esetenként hónapokban mérhető. Aki hőszigetelésben gondolkozik, annak azt javasolja, lépjen időben, mert könnyen abba a kellemetlen helyzetbe kerülhet, hogy mire a szakember házhoz megy, az anyag még nem érkezik meg.
Magyarországon megközelítőleg két és fél millió családi ház van, ezek közül, becslések szerint, mindössze 650-700 ezer lehet korszerűen hőszigetelt. Ezért nem túlzó kijelentés az, hogy a fennmaradó 1,5-2 millió ingatlan utólagos hőszigetelésével jelentős mértékben lehetne javítani az épületek energiafelhasználásának hatékonyságát. 

Ennek megvalósítását segíti a január óta elérhető, akár hárommillió forintos vissza nem térítendő otthonfelújítási támogatás, ami minden várakozást felülmúló lendületet vett, és több érzékelhető változást is hozott a piacon.

Nagyon meglepődhet, aki sokáig vár

Dalos András, a Dalos Tüzép ügyvezetője arról beszélt, hogy az utóbbi három-négy évben – az euróárfolyamtól és a piaci mozgásoktól függetlenül – gyakorlatilag stagnált a hőszigetelő anyagok ára. 2021-ben viszont egy nagyon erős áremelkedésnek lehettünk szemtanúi, aminek köszönhetően másfélszeresére nőttek a termékek átlagárai. 

A szakértő arról beszélt, hogy mivel rendkívüli kereslet zúdult rá a gyártókra és a kereskedőkre, a szállítási idő is jelentősen kitolódott. 

„Vannak olyan sztenderd termékek, amiket raktárkészletről viszonylag egyszerűbb kiszállítani, de speciális hőszigetelők esetében, vagy nagyobb mennyiségeknél, ez akár hónapokba is kerülhet. A klasszikus polisztirol szigetelőanyagoknak megszokottan 5-6 nap volt korábban a kiszállítási határidejük, ez most akár 5 hét is lehet, a szálas szigetelőanyagoknál pedig akár negyed év is” – magyarázta.

Hozzátette: a logisztika minden építőanyagnál komoly feladat. Általában 20-100 köbméternyi, 2-40 tonnányi építőanyagot szoktak mozgatni egy-egy rendeléskor. Hiába is van raktáron az adott termék, ahhoz, hogy ez gazdaságosan érjen oda a vásárlóhoz, idő és energia kell. 

Dalos András szerint január-februárban rengetegen érdeklődtek a hőszigetelők iránt, de mivel mindenki kivár a rendeléssel az utolsó pillanatig, sokszor két pofon éri őket egyszerre: egyrészt megdrágult a kiválasztott termék, másrészt hónapokat kell várni rá. Ez különösen kellemetlen akkor, ha a kivitelező szakembert már időpontra lefoglaltuk, de így nem fog tudni mivel dolgozni. Érdemes tehát előre gondolkozni, hogy elkerüljük az idegeskedést.

Polisztirol vagy kőzetgyapot?

A dalostuzep.hu azt tanácsolja mindenkinek, hogy ne az olcsó kulcsszóra keressen rá az interneten, hanem a minőségire, mert egy egész életre szóló beruházásról beszélünk.

Mint mondta, Magyarországon a hőszigetelések 70-80 százaléka polisztirol, a fennmaradó 20-30 százalék szálas, de az utóbbi népszerűsége is folyamatosan növekszik. Érthető okokból, hiszen egy tökéletes homlokzatszigetelési rendszer, amely kiváló páraáteresztő és akusztikai tulajdonságokkal is rendelkezik. A kőzetgyapot hőszigetelőt három esetben célszerű leginkább választani. Egyrészt akkor, ha asztmás, légúti megbetegedésben szenvedő van a családban, ugyanis ennek az anyagnak a páraáteresztő képessége nagyon jó. Másrészt akkor, ha forgalmas út mellett van a ház, és kiemelten fontos a hangszigetelés. Harmadrészt pedig a vályogházak esetében.

„A kőzetgyapot mindent összeadva drágább megoldás. Bár az anyagárban nincs is akkora különbség, komolyabb dübelezésre van szükség, légáteresztő vakolatot kell rátenni, más típusú ragasztót kell használni, ami mind megdrágítja a projektet, és akkor még nem beszéltünk a kivitelezés díjáról, ami bonyolultabb folyamat lévén, szintén magasabb árkategória. A befektetés ugyanakkor megtérül” – értékelt.

Végezetül arra is felhívta a figyelmet, hogy a kivitelező megválasztásakor az adott régióban érdemes mindig érdeklődni, és látni kell a referenciákat. Országos átlagárat nem lehet mondani egyik munkára sem, mert Kelet-Magyarország és Nyugat-Magyarország között nagy a különbség. Fontos ugyanakkor azt is látni, hogy Szombathelyről nem fog senki elmenni Nyíregyházára hőszigetelni, ahogy fordítva sem. Ismeretlenül pedig végképp ne bízzuk rá senkire a munkát, mert az az elkövetkező 30-40 év energiamegtakarítását határozza meg.