Klub-riport

2007-06-01 12:34

Klub-riport

12:34

Klub Rádió - Válságmenedzser

Mv.: - Jó napot kívánok. A Válságmenedzser mai adásában egy újabb történetet hallhatnak egy újabb vállalkozótól. Ezúttal egy kőfaragó mester mondja el nekünk a szakmájában tapasztalható problémákat. Tőle megtudhatjuk, hogy ez a szakma is olyan, ahol a kínai termékek problémákat okozhatnak, hiszen olcsóbban árulják őket, mint a magyar termékeket. Ki gondolta volna, hogy a kőfaragóknál is van ilyen. A beszélgetést követően pedig szakértőnkkel fogjuk majd megbeszélni a hallottakat. Itt is van már a stúdióban Molnár Sándor, a Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestületének alelnöke. Jó napot kívánok.

Molnár Sándor, a Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestületének alelnöke: - Jó napot kívánok.

Mv.: - Most Földvári Dániel interjúja következik Dalaszta Arnoldot hallhatják, kőfaragó mestert.

Dalaszta Arnold: - Ebbe a vállalkozásba úgy vágtam bele, hogy rám maradt, mint szamárra a fül. Az apám is ez volt. Ötvenhárom évvel ezelőtt jöttem apám műhelyébe tanulónak. Tanulóidő után pedig apámnál voltam mint alkalmazott. És apám meg körülbelül 70 évvel ezelőtt kezdte Tatabányán ezt a foglalkozást. Tehát rám maradt tulajdonképpen. És 40 éve vagyok én is önálló vállalkozó.

Rip.: - Mondhatjuk azt, hogy végül is egész életében kőfaragóként dolgozott. Mikor volt könnyebb kőfaragónak lenni? Mondjuk most, vagy 30 évvel ezelőtt, vagy a rendszerváltás táján? Mennyiben változott a munkájuk az évek során?

D. A.: - Most könnyebb a vállalkozás. Akkor én hétszer kértem iparengedélyt, és hétszer utasítottak el. Mert akkor nem azo voltak a szempontok, hogy valaki akar vállalkozni, vagy nem akar vállalkozni, hanem az volt a szempont, hogy adtak-e valakinek iparigazolványt, vagy nem adtak iparigazolványt. Nekem személy szerint hétszer elutasították az iparigazolvány-kérésemet, mert akkor politikai kérdést csináltak abból, hogy valaki vállalkozzon. Na most a kezdés abban az időben sokkal könnyebb volt, mint ma. Ma tőkeigényesebb a kezdési lehetőség, mint akkor. Ma dolgoznak mindenféle szakképzettség nélkül ebben a szakmában. Elég, ha csak vállalkozik, mert nem kell más, csak alakítson egy kft.-t, vagy egy bt.-t, és nem is kell neki érteni a szakmához. Kell tartani egy szakembert alkalmazottként, és máris ez elég. Sőt mi több, még mestervizsgájának se kell lenni. Tehát nem mesternek kell lenni, elég egy szakmunkásbizonyítvány. Tehát ebből a szempontból jelen pillanatban vállalkozni könnyebb, mint régen volt. Nagyon sok olyan iparost ismerek, illetve vállalkozót, mert az iparos és a vállalkozó között különbség van, akinek semmiféle szakképzettsége nincs, és mégis ebbe a szakmába úgymond működik, és dolgozik. Más iparostól megvesz olyan terméket, amihez szakképzettség kell előállításához, és vállalkozóként tovább értékesíti. Ilyen nagyon sok van.

Rip.: - Kárt is okoznak ezek az emberek tulajdonképpen?

D. A.: - Tulajdonképpen igen, mert egy bizonyos mértékű konkurenciát teremtenek az iparosnak.

Rip.: - Sok helyen van, hogy ez a konkurencia azt jelenti, hogy lenyomják az árakat. Ez jellemző?

D. A.: - Igen. Na most ugyanez van, most megjelent Magyarországon a kínai importáru. Most mi a kínai importárakkal nem fogunk tudni versenyezni soha, mert dömpingáron tudják adni. Egy kínai munkásnak, tehát egy szakmunkásnak, mert az, amit produkál, az szakmunkás szintű tulajdonképpen, annak a bére az 4 egész dollár egy 12 órás műszakra. Egy hónapban 2 szabadnapot kap egy kínai munkás, és utána egy évben pedig 6 nap szabadsága van. Most ne hasonlítsam össze a mai magyarországi viszonyokkal, és mindezért kap 4 dollár napi bért. Most ezeket mi nem fogjuk tudni soha utolérni. Nekünk tendencia a szakmunkásbérek és a kereseteknek a nyugat-európai felé kellene tartani. Csillagos ég a különbség. Nekünk ez nagyon rossz, hogy úgy mondjam, a szakmának nagyon rossz.

Rip.: - Tudnak valamilyen módon védekezni ez ellen, vagy igazság szerint majd meglátják, amikor bejön ez a dömping, hogy mihez tudnak nyúlni?

D. A.: - Hát egyelőre még az a szerencse, hogy ezek, akik ezt a kínai árut importálják az országba, nagyon-nagyon magas profitra akarnak szert tenni, de versenyezni továbbra se tudunk vele. Egyelőre ilyen átmeneti állapot van, a kínai dömpingáru és a magyar produktum között ez a különbség.

Rip.: - Említette még, hogy nem könnyű a jogszabályoknak sem megfelelni. Ez mit jelent?

D. A.: - Nem kell mást mondanunk, a mi szakmánkban a zöme a kisebb vállalkozásoknak a zöme. Ezek mind-mind kétkezi ember, kézműves ember. Jóllehet, minden műhelyben már ott van a számítógép, de példának mondom, most ez az elektronikus adóbevallás és elektronika, APEH-nak megfelelni az elektronikus bevallásoknak, mind nagy problémát okoz. Nem csak nekünk, iparosoknak, hanem ugyanezt a problémát okozza még a könyvelőknek is, mert azoknak is ez a hirtelen átállás. Ez az egyik problémánk. A másik a hihetetlen magas elvonás, nagyon magas. Azt hiszem, hogy európai szinten mi ott vagyunk a csúcson, élvonalban, különösen a kelet-európai államok közül nálunk a legmagasabbak az elvonások. Most ezeknek elég nehéz megfelelni. De különösen a bürokrácia az hihetetlen magas, hihetetlen sok kritériumnak kell megfelelni, ez egyelőre nagy probléma nekünk. Sokkal egyszerűbben kellene egy iparos embernek vezetni a műhelyét. Gondolok itt egy 5-6 fővel dolgozó kis műhelyre, mert ezek kis műhelyek. Jó, vannak nagy vállalkozások, azok bírják azt, hogy külön tartanak egy nagyon jól képzett könyvelőgárdát, de nekünk azt csak vállalkozásszerűen tudjuk működtetni adminisztratív vezetést. Különösen adóbevallás, tb-ügyintézés, ezeknek nehezen tudunk eleget tenni.

Rip.: - Mindenesetre már az is nagy dolog, hogy megpróbálnak ennek eleget tenni. Az önök szakmájában nem jellemző a feketemunka?

D. A.: - Nem nagyon. Na most, aki meri vállalni azt, hogy feketealkalmazottat tart, az vessen magára. Na most ugye ez megint csak oda vezet, hogy a feketealkalmazottnak nincs terhe, tehát le tudja nyomni az árakat. Le tud menni bérekben. Na de ez a tendencia nem vezet sehova se. Ez előbb-utóbb a megbukáshoz, meg az ellehetetlenüléshez vezet. Tehát nem nagyon jellemző az, hogy feketeembereket tartanak a kollégák. Legalábbis azok, akiknek van egy kis hátterük már, anyagi hátterük. Régebben vállalkoznak, azok föl tudják mérni azt, hogy ez nem vezet sehova se.

Rip.: - Egyébként újoncként be lehet törni mondjuk az önök piacára?

D. A.: - Nincs itt olyan nagy konkurenciaharc, hogy ne férne el még újabb vállalkozó.

Rip.: - Nincsen ilyen nagyon nagy belterjessék akkor a szakmán belül?

D. A.: - Nincs. Be lehet ide jönni. Na most ez a foglalkozási ág ez kimondottan kézműves-foglalkozás. Tehát itt nem tolakodnak, hogy úgy mondjam, nem tolakodnak azért annyira az új vállalkozók, mert a gépi berendezésekre is szükség van ma már ugye, csak vésővel, kalapáccsal nem lehet kezdeni. Tehát némi kis háttérnek lenni kell. Tehát anyagi háttérnek lenni kell. Nem hiszem én azt, hogy ez akadályozza meg az új vállalkozó kezdési lehetőségét.

Rip.: - A másik, ami sarkalatos pont szokott lenni még különböző szakmákban, hogy azt mondják, hogy az ellenőrzések eléggé komolyan sújtják őket.

D. A.: - Hát kérem szépen, én is átestem egy komoly munkavédelmi ellenőrzésen, ami azzal járt, hogy meg is bírságoltak 150 ezer forintra jogosan. Én azt mondom, hogy jogos volt az a bírság. Na most ez abból adódott, hogy olyan magas fokú követelményeknek kell eleget tenni munkavédelmi szempontból, és nem is annyira a munkavédelemmel van itt a probléma, mert amikor a munkavédelmi ellenőr megjelent, akkor nem talált gyakorlatilag olyan hibát a műhelyben, ami balesethez vezethetett volna, hanem az volt a baj, hogy nem volt tökéletes nyilvántartás. Tehát ilyen-olyan 7-8-9-féle nyilvántartást kellett vezetni, ami nem volt tökéletesen megvezetve, és ebből adódott, hogy bírságot tudtak kiszabni rám. Nem nagyon tetszett, hogy úgy mondjam, de a nyilvántartásnak a nyilvántartásának a nyilvántartását is kellett vezetni, és ezek voltak a hiányosságok.

Rip.: - Azért összességében érdemes ezt csinálni?

D. A.: - Na most erre nem tudok se igennel, se nemmel válaszolni, mert ugye én az egész életemben mindig ezt csináltam. Tehát gyakorlatilag ismerem. Most sokkal nehezebb, mint régebben volt, mert annyi nyilvántartás, meg annyi mindennek kell eleget tenni. Annak dacára, hogy az ember az adóját becsülettel megfizetni. Az még nem elég, hogy én minden hónapban elküldöm a megfelelő áfát, minden hónapban beküldöm a megfelelő mennyiségű tb-járulékot, egészségügyi biztosítási járulékot, satöbbi, azt a nyolc-tízféle járulékot elküldöm havonta, azt nyilván is kell tartani tökéletesen. Na most itt vannak a bajok, hogy ezt kellene valahogyan sokkal-sokkal egyszerűbbé tenni. Egyelőre csak védekezésként elvégezzük ezeket a munkákat.

Mv.: - Földvári Dániel interjúját hallották. Most közlekedési információk következnek itt a Klub Rádióban.

Mv.: - Folytatódik a Válságmenedzser itt a Klub Rádióban. Ahogy a műsorunk elején említettem, itt van már velünk szakértőnk, Molnár Sándor, a Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestületének alelnöke. Együtt hallgattuk végig az előbbi interjút. Dalaszta Arnold úr a végén arra a kérdésre, hogy összességében jó-e vállalkozni, mint műkőkészítő, mondott egy igent vagy egy nemet. Megerősíti ezt a kicsit bizonytalan választ?

M. S.: - Megerősítem. Érdemes vállalkozni mindenféleképpen. Itt egy kicsit szakmaszeretetről szól. El kell mondanom, hogy a kőfaragó szakma az sokkal drágább, mint egy aranyművesnek, mert ő egy szakajtó arannyal be tud egy egész üzletet teríteni, viszont a kő nehéz is, kemény is, sok kell belőle, és sosem az van raktáron, mire szükség van, az a probléma.

Mv.: - Kell kő, kell munkaeszköz, meg kell jó szakember. A riportban hallhattuk, talán ez az első olyan vállalkozás, ahol úgy látszik, hogy kell a konkurencia. Az eddigi riportalanyok főleg arra panaszkodtak, hogy nagyon-nagyon sok a hozzá nem értő vállalkozó, aki azt mondja, hogy ó, hát építkezni én is tudok. Ezek szerint azért kőkészítéshez nem mindenki ért.

M. S.: - Nálunk inkább szakemberhiány van. Mindenki próbálkozik vele több-kevesebb sikerrel. Mi viszont hibát követtünk el, én azt hiszem, nem csak a kőfaragó szakmában, minden szakmában. Gyerekeknek azt mondjuk, tanuljál fiam, hogy ne kelljen annyit dolgozni, mint édesapád, és ők ezt komolyan vették, és nem is nagyon akarnak munkához állni. Tisztelet a kivételnek természetesen.

Mv.: - De azt gondolom, hogy nem csak az önök szakmájában igaz, hanem kivetíthetjük az építőiparra is.

M. S.: - Természetesen az egész építőiparban probléma van. A mesterségeknek egy kicsit a becsülete az romlott. Én úgy gondolnám, hogy ezt fölsőbb iskolákkal, a mesteremberek képzését el kellene indítani, hogy olyan szintű mesteremberek építsék a házainkat, hogy az maradandó értéket tudjon produkálni.

Mv.: - Mi lesz így a szamával?

M. S.: - Mi mindent megteszünk az ipartestületen belül, hogy a gyerekeket versenyeztessük, simogassuk, hívjuk őket. Sajnos nagyon kevés a jelentkező rá. Az anno 35-40 főből indult iskolák helyett valamikor nem is tudnak iskolát indítani. Ez nagy probléma.

Mv.: - Az úr elmondta a riportban, hogy itt főleg ilyen családi vállalkozási szinten mennek a dolgok. Ő is ugye apai ágon örökölte ezt a szakmát, és mondta, hogy egy ilyen 5-6 fő talán szerinte az optimális, ahogy működhet egy ilyen vállalkozás. Tényleg nem megy ez két fővel? Hiszen ő említette azt a típusú vállalkozást is, ahol van valaki, aki mondjuk a pénzt hozta, fölvesz egy szakembert, aki majd eldolgozgat, de nem túl sikeresen.

M. S.: - Én azt hiszem, az nem megy, mert itt a mesternek is részt kell venni a munkában, sőt irányítani kell a társaságot. És még két fővel biztos nem megy, mert a kőnek súlya van, és sajnos ezt a tevékenységet több emberrel, valóban 4-5 fő alatt nem igazán lehet produkálni.

Mv.: - És már a 4-5 főnél tartunk, ahogy hallottuk, és ezt talán ön is megerősíti, még elkéne egy-két fő, hiszen kell egy könyvelő, egy adószakértő, aki ért a munkajoghoz.

M. S.: - Ez egy más történet, mert hogyha valaki jó kőfaragó, az biztos nem jó könyvelő. Ezáltal mindig problémája van, és főleg úgy, amit Dalaszta úr itt említette a munkavédelmi szabályok. Tehát egyre több olyan munkavédelmi szabályok, tehát egyre több olyan munkavédelmi szabályokat kérnek, amiket vagy nem tudunk megvalósítani, vagy egyszerűen lehetetlen megoldani ebben a szakmában.

Mv.: - Igen, ő említette, hogy munkaügyi ellenőrzése volt, és 150 ezer forintos bírságot kapott szerinte jogosan. Ugyan azt is hozzátette, hogy semmi nem veszélyeztette a dolgozókat, de nem volt nyilvántartás. Ilyen szintre megy a vizsgálat?

M. S.: - Olyan szinten megy a vizsgálat, ő szerencsésebb helyzetben van, mert előfordulhatott volna, hogy sokkal többre megbírságolják. Akarva akaratlan nem tudjuk ezt a szakmát, ez nagyon veszélyes, nem tudjuk olyan mértékbe hozni, hogy minden szempontból megfeleljen a balesetvédelmi előírásoknak. Megpróbáljuk, mindenki megpróbálja, de tökéletesen még nem sikerült.

Mv.: - Gondolom, számtalan előírást kell betartani.

M. S.: - Természetesen. Az a helyzet, Franciaországban olyan munkavédelmi előírások vannak, hogyha beöltözik a figura, akkor egyszerűen nem fér hozzá a kőhöz. Tehát ezt Magyarországon is, hogyha itt adaptáljuk, akkor nem fogunk tudni követ faragni, mert a sok védőfölszereléstől nem biztos, hogy meg tudjuk ezeket a feladatokat oldani.

Mv.: - Amit az ú is elmondott a riportban, hogy nincs elég vállalkozó, vagy nincs elég kőfaragó, hiszen a szakma elbírná őket. Ebből azt gondolom, hogy azért munka van bőven.

M. S.: - Én azt mondanám, hogy mesteremberre volna szükség. Vállalkozó van, mert mindenki vállalkozik valamire, próbálkozik, vagy összejön vagy nem. Nem erre van szükségünk, hanem igazi jó szakmunkásokra, igazi jó mesteremberekre, akik szívvel-lélekkel dolgoznak Ezt a szakmát csak szakmaszeretettel lehet csinálni.

Mv.: - És ha van is egy jó vállalkozó, aki szívvel-lélekkel dolgozik, ahogy ön is momdta, mennyire kell félnie attól, hogy mondjuk mint alvállalkozó egy nagy munkában nem kapja meg azt a pénzt, amire ő vállalkozott?

M. S.: - Sajnos ezek a mesterek ki vannak téve ezeknek a problémáknak. Kellene valami megoldást keresni akár ipartestületen, akár kamarán belül, hogy a megérdemelt bérüket tisztességesen meg is kapják. Ugyanis egy kőfaragó kis csoport ő csak alvállalkozóként tud részt venni. Jól működő csoportok ezek, akik tökéletes munkát végeznek, de sajnos nem ők veszik először föl a pénzt, és sok esetben szélhámosoknak is ki vannak téve a vállalkozók, illetve az iparos emberek, és nem minden esetben kapják meg a jól megérdemelt bérüket.

Mv.: - Akadt-e ebből rossz példa az önök szakmájában, hogy sajnos csődközelbe került emiatt kőfaragó vállalkozó?

M. S.: - Nagyon sok vállalkozóval volt ilyen probléma. Neveket nem akarok mondani a kőfaragó szakmában. Volt olyan cég, nem egyet tudok, ami teljes mértékben tönkrement.

Mv.: - Lehetne-e segítség, szintén ebben a műsorban hangzott már el javaslatként, hogy talán valahogy össze kellene fogni ezeket a szervezeteket valamilyen kamarán belül, vagy azokat az iparosokat kéne kötelezni egy tagságra, akik ugye az építőiparban, és akár a kőfaragásban részt vesznek. Lehet ez segítség ön szerint?

M. S.: - Szerintem mindenféleképp segítség lenne akár az ipartestület, akár a kamarán belül. De viszont egy olyan lehetőséget kell adni valamelyik szervezetnek, amelyiket esetleg úgy gondoljuk, hogy vagy az ipartestület vigye végig, vagy a kamara vigye végig. Egy olyan lehetőséget kell adni, hogy szankcionálni tudjon. Jelen pillanatban az érdekképviseletünk olyan, hogy belekiabálunk a szélbe, aztán nem biztos, hogy találkozik semmivel. Tehát semmi szankciót nem tudunk adni, hogyha valaki nem fizeti ki valamelyik vállalkozó kollégánknak a pénzét.

Mv.: - Lehet segítség később a jog? Tehát az, hogy beperlem mondjuk a fővállalkozót?

M. S.: - Jelen pillanatban magánjoggal próbálnak érvényesíteni, hogyha valaki nem kapja meg a pénzét, ez sokkal hosszabb idő, és megvan neki a veszélye, aki direkt erre játszik, az tönkreteszi a vállalkozását addig, mire a megérdemelt pénz odakerülne, addigra már nincs is semmi belőle. Tehát sok esetben nem kapják meg a pénzüket az emberek.

Mv.: - Kicsit maradva az adminisztrációnál. Az interjúalanyunk elmondta, hogy ő szerinte régebben könnyebb volt vállalkozni, mint most, vállalkozást indítani. Tényleg így van?

M. S.: - Valóban egy véső, kalapáccsal már nemigazán lehet. Sok fölszerelés kell hozzá, sok előírást be kell tartani. Nagyon fontos az, hogy jó könyvelője legyen valakinek. Szívvel-lélekkel kellene azt is csinálni, segítséget kellen hogy adjon a vállalkozónak, mert aki kőfaragó, jó kőfaragó, az egyáltalán nem ért a könyveléshez, és ez problémát okoz.

Mv.: - Mennyire kell tőkeigényesnek lenni egy kőfaragónak? Gondolok itt arra is, hogyha ugye kiindulunk abból, amit ön is mondott az előbb, hogy nem biztos, hogy megkapja a pénzét az elvégzett munkáért, akkor esetleg azt elkönyveli magában, hogy volt egy nullszaldós munkája, tehát kell-e megfelelő tőke ehhez a munkához?

M. S.: - Nagyon nagy tőke kell hozzá. Természetes anyagokkal dolgozunk, és ezek tele vannak hibával, hiszen mi sem vagyunk hibátlanok. Most a természetes anyagokban viszont lehet hibát találni, meg lehet indokolni, hogy miért nem fizetik ki még akkor is, hogyha tökéletesen el van készítve ez a munka. A legnagyobb tőkével kell hogy rendelkezzen, aki nemes kőbe egy nagy skálát akar nyújtani. Itt egy kamionra nagyon kevés kő fér föl, és igen magas az ára. Itt nálunk több kamion kell, és sajnos nem az a kő van sose, amire szükség van. Tehát mindig újabb köveket kell behoznun, és komoly tőkével kell hogy rendelkezzen az ember.

Mv.: - És hogyha megvan a kamionnyi kő, megvan hozzá a tőke, mondjuk éppen lát egy pályázatot a műkőkészítő szakember, utána tud-e nézni annak, hogy aki kiírta azt a pályázatot, vagy a fővállalkozó az mennyire megbízható?

M. S.: - Mostanában a szerződéseket úgy szokták írni, hogy előleget nem fizetünk, majd 60 nap után átutaljuk. Ez egy nagyon szép dolog. Hogyha személyes kapcsolatot tud kialakítani valakivel, aki azt mondja, hogy ki fogja fizetni, akkor lesz ebből az üzletből valami. De ha rá van szorulva, és nincs munkája, és muszáj elvállani ezt a munkát, és nincs személyes kapcsolata, akivel szemben akar, nem vagyok benne biztos, hogy meg fogja kapni a pénzét.

Mv.: - Akkor a biztos megélhetést itt is talán az jelenti, hogy évek óta kialakított kapcsolatokat használ az ember.

M. S.: - Természetesen a régi kapcsolatokkal, azonkívül a kisebb volumenű munkák, tehát sok kis hal is jó hal.

Mv.: - Engem meglepett a riportban, amit mondott Dalaszta úr, hogy félnünk kell a kínaiaktól, illetve hát a kisiparosoknak félni kell a kínai munkáktól. Már műkőben is itt vannak a kínaiak?

M. S.: - Inkább kő felé megy a dolog, tehát most már inkább gránitmárvánnyal dolgozunk, és a műkövet leváltjuk, és valóban itt vannak a kínaiak. Gyorsabban, olcsóbban hozzák a termékeiket. Én azt hiszem, hogy ezután lesz ott áremelkedés, és Kínában se olyan egyszerű a történet. ott is a fiatalok inkább a gombokat szeretik nyomogatni, mint dolgozni. Tehát az a nagy helyzet, hogy ott is emelkedni fog az ár, véleményem szerint egészen biztos.

Mv.: - És hogyha itt is találunk gombnyomogatókat, hiszen az interjúalanyunk is említette, hogy számtalan olyan vállalkozás van, aki megveszi a terméket, és tovább értékesíti. Tehát az ő dolga legfeljebb a számla kiállítása. Akkor ezek szerint már nálunk is elterjedt az, hogy elkészítteti a kőfaragóval, és tovább értékesíti.

M. S.: - Még evvel se lenne probléma, ha becsületesen kifizetné a terméket, akkor semmi gond nem lenne evvel. Itt nekünk a szakemberhiánnyal van a legnagyobb problémánk, az utánpótlással. Ez egy kézműves szakma. Én azt mondanám, hogyha egy kicsit népszerűsítenénk, nem csak a kőfaragást, de minden kézműves szakmát, Magyarország föllendülhetne tőle. Európának igénye van a kézművesekre, az egész világnak szüksége van rá, és egyre kevesebb kézműves van. Ha vissza tudnánk a mesterségek rangját kapni, hogy tisztelnék azokat az embereket, akik ilyen csodálatos dolgokat tudnak alkotni, mint kőbe, márványba, mészkőbe faragják a munkájukat, és azokat az eredményeket ők is megcsodálnák, akkor én azt hiszem, hogy ez a szakma nem menne feledésbe. Kicsit hogyha meg is lenne fizetve még jobban, akkor még jobb lenne.

Mv.: - Bízzunk benne, hogy ez így is lesz jövőben. A Válságmenedzser mai adásának szakértőjét hallották. Molnár Sándor, a Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestületének alelnöke volt a vendégünk. Köszönöm szépen. Hogyha önöknek van valamilyen történetük, vagy hallottak valakiről, valakikről, vállalkozókról, akik csődbe mentek, vagy csődközeli helyzetbe jutottak, és esetleg ez tanulságul szolálhat másoknak, akkor megköszönjük, hogyha megosztják velünk a valsagmenedzser@klubradio.hu e-mailcímre. Az elkövetkezendő adásokban természetesen foglalkozni fogunk ezekkel a javaslatokkal. Szerkesztő kollégám Földvári Dániel nevében is búcsúzom, Németh Tamást hallották.

12:59


----- * * * * * -----