Lánchíd - riport

2008-03-07 12:20

Lánchíd - riport

Lánchíd - Kulissza


Mv.: - Jó napot kívánok, Kovács Anita, a Kulissza szerkesztő-műsorvezetője vagyok. Nem hatnak, vagy másképpen szólva nem válnak vérré igazán az uniós pénzek - állítják évek óta a gazdasági érdekképviseletek, merthogy szerintük az erre a célra félre tett, vagy felhasznált, vagy keretbe kijelölt összeg alacsony. A regionális fejlesztési ügynökségek, és csúcsszervük, a nemzeti fejlesztési ügynökség ugyanakkor ezt cáfolja. Mondván, oda, és annyit adnak, amire az életképes ötletek, projektek megjelennek, és szerintük rendben van a dolog. És aki a magyar sajtót olvassa, mind a kettőre talál példát bőségesen. Például itt van előttem a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség január 29-én kiadott tájékoztatója, Új Magyarország, mikrohitelprogram, 50-60 ezer vállalkozó kaphat jelentős hitelt Jeremi program keretében február 15-én egy másik jelentésük a gazdasági operatív programban 5 pályázatot, 5 új pályázatot hirdetnek meg, itt 30 milliárd forintot lehet igénybe venni. És most akkor idézek egy másik címet az ellenkezőre. Bedobják a cégek a törülközőt - mondja az IPOSZ alelnöke, Gyéresi József. A vállalkozók a feketegazdaságba menekülnek a növekvő terhek elől. Nem is nagyon tudják igénybe venni az uniós forrásokat. Hát kérem, erről fogunk beszélni, és ketten, illetve majd a későbbiek folyamán hárman lesznek segítségemre. A telefonvonalnál reményeim szerint Kovács István Vilmos úr, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség alelnöke. Jó napot kívánok.

Kovács István Vilmos: - Kezét csókolom.

Mv.: - És akkor a vitapartner Géresi József úr, az IPOSZ alelnöke. Jó napot kívánok.

Géresi József: - Jó napot kívánok.

Mv.: - Tehát önök most tulajdonképpen ellentétes véleményt fogalmaznak meg, vagy legalábbis próbáltam egy kicsit sarkítani. Természetesen nyilván valahol nincs ilyen éles ellentét. Géresi úr! Ön a bíráló. Mi a kifogásuk?

G. J.: - Köszönöm a lehetőséget. Azzal kezdeném, hogy az a kifogásunk, hogy a magyar kis- és középvállalkozás ennyire lesüllyedt, ilyen mélyre süllyedt, ahonnan talán már nincs is kiút. Ezek a programok, amit ismertetett, és mi is tudunk, és követjük, és árgus szemekkel figyelünk, hogy hol, mikor, és milyen pályázatot lehetne elnyerni, hogyan lehetne pénzhez jutni, hogyan lehetne hitellehetőségekhez jutni. Én azt el tudom mondani önnek, és én azt hiszem, a nagy nyilvánosság is érzi, pláne a kicsi, és nem véletlen, hogy bedobják a törölközőt, mert egyszerűen a pályázati kiírásokkal van már a probléma. Az IPOSZ ezt rendszeresen leteszi, hogy milyen pályázati kiírás kellene, mit tudnak a kicsik elérni. Mert ahol már a zsebben nincs pénz, banktól nem kap, mert a mikrohitelhez se jut el, akkor ezeken a pályázatokon nem tud részt venni. Szerettünk volna, és szeretnék olyan pályázati rendszereket, ami útján el tudunk indulni, fejlődni, hogy tudunk pályázni.

Mv.: - Géresi úr! Mondjon egy példát, hogy mi az, ami nem igénybe vehető a kisvállalkozásoknak? Tehát mi a probléma, hogy túl nagy...

G. J.: - Igen. Megemlítenék egy-két dolgot. Egy, hogy a kisvállalkozónak már saját erőforrása abszolút nincs. Hitelhez, amit említett ön is, a mikrohitel-lehetőségeket, azt pár ezer ember, szerintem tízezer nagyságrendben nem kapják meg. Hatszázezer kisvállalkozó él ebben az országban, tehát ez egy óriási gond. Óriási gond az, hogyha előírnak munkahelyteremtést, előírnak hozzá 120-130 százalékos fedezetet, tehát hitelgarancia kellene a kicsiknek. Előírnak teljesítménynövekedést. Én egyetértek ezekkel a célokkal, mert azt kell fejleszteni, aki fejlődni akar, vagy tud. De mindenkor tudomásul kell venni, hogy egy jó műszaki szinten tartás, egy kisvállalkozó, ha talpon tud maradni, lehet, hogy nem fog többet termelni, de megél. Négy-öt munkatársnak lehetőséget ad, az négy-öt családot jelent, és akkor tudna tovább boldogulni. Nem szaporítaná a munkanélküliek táborát.

Mv.: - Igen, ugye csak egyetlenegy gondolatával, mert nem biztos, hogy mindenki érti, ez a megkövetelt teljesítménynövekedés, ez ugye azt jelenti, hogyha valaki uniós forráshoz jut, akkor 2-3 éven belül egy garantált nyereségnövekedést kell produkálnia.

G. J.: - Természetesen. Tehát valahol 5 évig, tehát, ahogy a pályázatban ez le van írva.

Mv.: - És ezt túlságosan magasnak tartják?

G. J.: - Mi magasnak. Tehát egy kisvállalkozó, egy mikrovállalkozó, el kell képzelni gazdasági tendenciát. Nincs a lakosságnál pénz. Tehát magyarul nincs fizetőképes kereslet, akkor nem lehet nagyobb terheket, tehát nem lesz több árbevételem, nem lesz nagyobb nyereségem. De mi a mindenkori kormányzatnak ezt szoktuk mondani, most meg pláne ezt mondjuk, maradjunk talpon, tudjunk egy versenyhelyzetet kiépíteni a kicsiknek az európai uniós tagállamokban működő kicsikkel szemben. Mert ha nem, akkor a nemzeti kisiparunknak itt lesz a vége.

Mv.: - Igen. Szólítom Kovács István Vilmos alelnök urat, Nemzeti Fejlesztési Ügynökség alelnökét. Mi a véleménye az elhangzottakról?

K. I. V.: - Azt gondolom, hogyha megvizsgáljuk azt a jelentést, amelyre ön is hivatkozott, akkor azt látjuk, hogy számos olyan paraméterét vizsgálják az érintett országoknak, amelyeket nem csupán a fejlesztéspolitika befolyásol.

Mv.: - Elnézést, ne haragudjon alelnök úr, erről még most itt nem szóltam ebben a műsorban. Ez a bizonyos jelentés, amiről ön beszél, ez egy kicsit alátámasztja mindazt, amit az IPOSZ alelnöke mondott. Tehát az Európai Unió Európai Reformközpont című szervezete kiadott egy jelentést, ami gyakorlatilag ugyanazokat mondta, amit most itt az IPOSZ-alelnök úr. Tehát ön most erre reflektál. Tessék parancsolni!

K. I. V.: - Igen, elnézést, tehát azt gondolom, hogy a jelenlegi, vagy az elhangzott kritikák elsősorban a kisvállalkozások számára elérhető támogatások szűkösségét, illetve a jövedelemtermelésben bekövetkező javulást tekintik hátrányos elvárának. Mi azt gondoljuk, hogy ebben a támogatási szegmensben fontos dolog, hogy vissza nem térítendő támogatásokat olyan vállalkozások kapjanak, amelyek ennek hatására jelentős árbevétel-növekedésre számíthatnak. És a közösségi források ilyen módon a megnövekedett jövedelemből befizethető adókban, közösségi hozzájárulásokban újra a társadalmi hasznosításra adnak lehetőséget. Azoknál a vállalkozásoknál, ahol kockázatosabb a vállalkozás növekedése, ott olyan hiteleket, és támogatásokat igyekszünk indítani, ahol részben a kamatterheket, részben a hitelnyújtás kockázatát az európai unós támogatások segítségével minimálisra igyekszünk csökkenteni. A másik nagyon fontos dolog, hogy a vállalkozások nem csupán tőkehiánnyal küzdenek, és nagyon sok olyan egyéb fejlesztéspolitikai beavatkozást indítottunk el, amely például mutat arra, hogy a vállalkozások adminisztratív terheit, az ezekkel kapcsolatos költségeket érdemben lehessen csökkenteni. Javuljon az a közösségi infrastruktúra, amely például az utak fejlesztésével lehetővé tesz egy hatékonyabb áruszállítást, és számos gazdasági területen közvetett eszközökkel mód van arra, hogy a fejlesztéspolitika befolyásolja a növekedési kilátásokat. De hangsúlyozni szeretném, hogy ezt nem egyedül teszi. Tehát például Magyarországnak az a sajátossága, vagy adottsága, hogy nagyon alacsony a foglalkoztatottság szintje, az önmagában egy jelentős hátráltató tényező. Ezért is van az, hogy a jövőbeni fejlesztések egyik fókusza az a foglalkoztatást elősegítő támogatások arányának a növelése lesz. És a vállalkozásoknál is, különösen a kis- és közepes vállalkozásoknál, ha lehet, még fontosabb, mint az árbevételben megvalósuló növekedés. Tehát, hogy munkahelyeket tudjanak létrehozni, és ezt tartósan fenn tudják tartani.

Mv.: - Igen, a műsor kezdetén fölvázolt alaphelyzet az maradt. Tehát mintha kettő dologról beszélnénk. De hadd kérdezzek rá valamire Kovács úr, amit a Géresi úr itt említett, hogy például az a feltétel, hogy úgy kaphat valaki egy uniós támogatást, hogy garantálja, hogy a következő évben mondjuk 5 százalékkal nagyobb lesz a bevétele, aztán a következő évben megint nagyobb lesz a bevétele. Tehát ezen nem lehet módosítani? Géresi úr is jelezte, hogy az is érték önmagában, hogyha egy vállalkozás fönnmarad. Tehát, hogyha nem növeli ilyen arányban a nyereségét, de munkát ad több embernek.

K. I. V.: - Igen, ebben az esetben szeretnék akkor újra hivatkozni erre az elemzésre, amelyik az egyik elmarasztaló tényezőként az úgynevezett piactorzító támogatásokat említi. Tehát abban az esetben, ha egy vállalkozást nem racionális gazdálkodási tevékenysége miatt őrzünk meg, hanem azért, mert pótoljuk a hiányzó bevételeket, akkor ezáltal nem kedvező irányba befolyásoljuk a piac működését. Tehát inkább az innovációs képességét, az eszközfejlesztés lehetőségeit, a piacra jutás feltételeit, a gazdasági környezet paramétereit együttesen kell támogatnunk, nem csupán arra számítani, hogy a támogatások tartják életben a vállalkozásokat.

Mv.: - Tehát az önmagában nem elegendő a megtartáshoz, hogy ez egy életképes, évekig létező cég. Tehát, ha nem fejlődik, akkor hagyjuk.

K. I. V.: - Nem, ennél valamelyest enyhébbek az elvárások, pályázati kiírások különböző formában különböző célcsoportoktól eltérő várakozásokat fogalmaznak meg. Például hátrányos helyzetű kistérségekben támogatott vállalkozásoktól kevesebbet várnak a pályázatok. De az mindenképpen elvárás kell hogy legyen, hogy a támogatások hatására a vállalkozás önfenntartóvá, életben maradásra képessé váljon. Nem működhetnek vállalkozások pusztán folyamatosan igénybe vett támogatások segítségével. Nem valódi vállalkozás ez. Ebben az esetben sokkal inkább szociális jellegű kiadásnak minősül az ilyen támogatás. Egyébként újra szeretnék visszatérni arra, hogy az Új Magyarország fejlesztési terv nem csupán a vállalkozástámogatásokon keresztül igyekszik az ország helyzetét javítani, hanem számtalan fejlesztési terület jelenik meg abban a 15 operatív programban, amelyik közül a gazdaságfejlesztési operatív program csupán egy.

Mv.: - Igen. Géresi úr!

G. J.: - Én ezt az információt hallottam már, örömmel hallgattam végig. Adná az Úristen tényleg, ahogy elképzeljük, hogy úgy legyen. De én hadd mondjak egy idézetet Henry Ford idézte valamikor. Aki nem fejlődik, az sorvad. Tehát magyarul, ha nem tesszük meg az első lépéseket most már az utolsó órákban, akkor ez a nemzeti kisipar 600 ezer kisvállalkozás sorsa függ rajta. Számolják ki, hogy hány ember sorsa, hány család fog tönkremenni, és még most hozzátenném rögtön, hogy tessék ezt tudomásul venni, hogy el kell indítani valahol, helyzetbe hozni valakit úgy lehet, ha támogatom. A beteg kiszáll az ágyból, nem tud menni, mert összetört valamilyen, újra tanul járni, és fog menni. Hadd mondjam el azokat a lehetőségeket, amit mi látunk. Tessék az államnak azért, amit adóba mi befizetünk, és hosszú évtizedeken keresztül a kisvállalkozói kör, mert régen is volt ilyen, még az átkosban is. Nem könyöradomány kell, nem alamizsna, vissza kell osztani. Vagy ott kell hagyni a vállalkozásnál, hogy tudjon fejleszteni, ne ilyen nagy elvonás legyen. És tessék segíteni, mert a nemzeti szolgáltató kisipart csak a kisvállalkozás, és a mikro csinálja. Mi lesz akkor, amikor nem lesz egy tévészerelő, egy hűtőgépszerelő, egy gépkocsiszerelő, de mégis azt mondom, tehát úgy tudom összegezni, hogy tessék állami garanciákat, hitelgaranciákat, kedvező kamatozásokat. Beszélünk a mikrohitelről, ez nagyon kevés. Kötelessége a kormánynak, természetesen ezért is van ez a pénz, a mikrohitel-lehetőség, Európa is támogatja, de ez is 6,5 százalék. Mire megkapja nagy nehezen, mert a feltételek nehezek, még nem adtunk. Ez édeskevés. Tehát valahol az Európai Unióban van egy olyan elv, program, hogy a mindenkori kormány a saját költségvetéséből hozzá tehet, adhat, önerőt hozzáadhat, vagy olyan, tényleg olyan hitellehetőséget, amit elcsúsztatva két-három évig nem törleszt vissza. Tehát abszolút nem tudunk azzal egyetérteni, én elfogadom, mert az a tisztességes, ha szépen fejlődik valaki. Tehát ez egy természetes dolog. Bár így adná az országunk, és a lehetőségünk, de ha egyszerűen a kezét elengedjük ennek a közösségnek, a munkanélküliek száma fog nőni, mert elengedi az embereit. És a végén ő is beáll ebbe a táborba. Jobb visszaosztani a nagy kalapból olyan embereknek, akiknek nincs egzisztenciája. Lehet, hogy alkoholista lesz, lehet, hogy szakmát soha nem vállal többet. Tehát valahol nem egyről beszélünk. Egyetértek a nemzeti fejlesztéssel, mindennel egyetértek, fejlődnünk kell. De ha nincs támogató, akkor nem nagyon fogunk lépni.

Mv.: - Tehát akkor ön azt mondja, hogy gyakorlatilag az európai uniós források nem jutnak el ahhoz a vállalkozói csoporthoz, mert egyszerűen előbb összeroppan, mint hogy ő európai pénzekben tudna gondolkodni.

G. J.: - Köszönöm szépen a véleményét, mert ezt is elmondtam volna. És annyira örülünk, amikor olvasunk olyat, hogy hátrányos helyzetű. Mivel én is Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élek, és akkor mondhatnám a Nógrád, a Borsod, a Szabolcs, a Békés, Dél-Dunántúl egy részét, hogy annyira hátrányos helyzetben él. Hát annak nem tudunk Európai Unió által előírt projekteket odaadni. Nem tudja megcsinálni, képtelen rá. Tehát én most is azt mondom, a mindenkori gazdasági kormányzatnak annak idején Gazdasági Minisztérium, oktatásképzés, tehát mindent mondhatnék, Pénzügyminisztérium, minden területre megbeszéljük, és kérjük, és javaslatot teszünk. Ötéves programokat minden ciklusban, illetve helyesebben a négyéves, letesszük a pártoknak, amikor választást szerveznek, letesszük, amikor bejutnak a parlamentbe, hogy segítsen. Vigye valaki a mi, olyan vagyok lassan, mint Tiborc, csak panaszkodunk, panaszkodunk, pedig a mi szokásunk, a kisiparosé nem ez, dolgozni szeretne. És tényleg az adminisztrációs könnyítés de jó lenne. De hol tartunk ma már? Hányféle adminisztrációs terhet kapunk? Hányféle adóterheket kapunk? A munkavédelem, körülbelül 17 hatóság ellenőriz bennünket állandóan, és én tudom, hogy kell az ellenőrzés, jónak is tartom, de valamikor igen-igen súlyosan büntetnek bennünket, mert a feltételrendszereket se tudja némelyik kisvállalkozó már betartani sajnos.

Mv.: - Igen. Köszönöm szépen Géresi úr. Most majd mindjárt megadom a hangot Kovács István úrnak, hogy válaszoljon, reagáljon erre, és közben kérem a kollégámat, hogy hívja föl telefonon Miklósi Ferenc urat, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnökét, aki várja a hívásunkat. És akkor Kovács István urat szólítanám, hogy most gyakorlatilag megint olyan, mintha két malomban őrölnénk.

K. I. V.: - Én azt gondolom, hogy nincs a megközelítésünk között drámai szakadék. Egyetértek azzal, hogy az adó- és járulékterhek, különösen a foglalkoztatáshoz kapcsolódó terhek ilyen szinten nehezítik a vállalkozók bővülését, eredményességét. Egy ilyen helyzeten csak egy hosszú távon, érdemi adó- és járulékcsökkentés segíthet. És azzal is egyetértek, hogy a hátrányos helyzetű kistérségeknél nem könnyű európai versenyképességi mércének megfelelő pályázatokat készíteni. Az Új Magyarország fejlesztési terv 33 leghátrányosabb helyzetű kistérség számára komplex segítőszolgáltatásokat készít elő, és nagyon sok olyan forrást fogunk pályáztatni, amit dedikáltan ezekben a térségekben érhetők el. Tehát nem kell ilyen hátrányos helyzetű kistérségnek egy fővárosi, vagy egy nagyobb vállalkozással versenyeznie. Szeretném azt is elmondani, hogy bár nem mindenható a fejlesztéspolitika, de már eddig is mérhető hatásokat eredményezett a magyar gazdaságban. Körülbelül 750 milliárd forint került pályázókhoz az első nemzeti fejlesztési tervből döntően, és ennek hatására körülbelül 300 milliárd forinttal növekedett a hozzá adott értéke a vállalkozások tevékenységének. Tehát újonnan megtermelt értékként ennyit tudtunk azonosítani eddig, és körülbelül 80 ezer új munkahely keletkezett. Érdekes módon a nagyvárosokban inkább a hozzá adott érték növekedése jellemző, míg a munkahelyek bővülése a hátrányosabb helyzetű térségekben. Azt gondolom, hogy ez reményteli, de mindenképpen csak egyetlen eszköz nagyon sok szakpolitikai eszköz mellett.

Mv.: - Igen. Ugye a beszélgetés elején ön említette, hogy van egy felmérés, ezt néhány napja hozták nyilvánosságra. Az Európai Uniónak volt egy olyan célkitűzése, hogy 2010-re ez a térség, tehát az Európai Unió a világ egyik legversenyképesebb régiója legyen. Hát ezt azóta már föladta az Európai Unió, de azért a létre hozott szervezetek versenyképesség szempontjából figyelik az egyes országokat, és Magyarországot visszasorolták néhány lépcsőfokkal. Három lépcsőfokot ment vissza 2006 óta ezen a ranglétrán, és huszonkettedikek vagyunk most a 27 tagországból. És azt mondják, hogy lassú a növekedés, a foglalkoztatáspolitikai erőfeszítések nem hatékonyak, nem jó az üzleti környezet, a népesség csökken. Tehát egy csomó negatív dolgot elmondtak, és most megint van egy új szereplője a beszélgetésnek. Üdvözlöm itt Miklósi Ferenc alelnök urat, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarától. Jó napot kívánok.

Miklósi Ferenc: - Jó napot kívánok.

Mv.: - Miklósi úr! Eddig arról beszélgettünk, hogy az IPOSZ alelnöke szerint az IPOSZ tagsága szinte hozzá se jut az európai uniós forrásokhoz, mert nem tudja a feltételeket teljesíteni. Ugyanakkor önök, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarától nagyon sokszor fejtegették, hogy az a pénz, amit a gazdaságfejlesztésre uniós forrásokból adnak, nagyon kevés. Parragh úr, a kamara elnöke többször elmondta, hogy túl sok ravatalozó, túl sok idegenforgalmi objektum épül, és kevés jut a gazdaságba. Változott-e ennek az európai uniós jelentésnek a nyomán az önök véleménye?

M. F.: - A mi véleményünk elégé kiérlelt, és hát Magyarország, és a magyar gazdaság jelenlegi helyzetéből indul ki. Mi látjuk azt, hogy az igények óriásiak az országban, hiszen ezek, amik az előbb elhangzottak itt, ezek minden települések jogos igények. De ma Magyarországon létkérdés a jövő fejlődése szempontjából, hogy a gazdaság milyen versenyképes lesz. Ehhez struktúraváltás, munkahelyek teremtése, technológiafejlesztés, és innováció szükségeltetik. Elég nehéz más forrásokat bevonni, hiszen a költségvetés helyzete ismert. Ma már az állami vagyon jelentős része is privatizálódott. Tehát egyetlenegy tartalék van, egyetlen lehetőség, egy részt az EU-s forrásokat nagyon hatékonyan kihasználni, és a prioritásokat esetleg átgondolni. A másik pedig a vállalkozókat olyan lehetőséghez, forráshoz juttatni, hosszú távú hitelgaranciával, kamattámogatással, hogy európai versenyképes, termelékeny munkahelyeket tudjunk teremteni, hiszen azokat a céljainkat, a növekedési céljainkat el tudjuk érni, 3-4-500 ezer fővel több létszám kellene. De ráadásul olyan létszám, ami európai hozzá adott értéket termel.

Mv.: - Na most ön elmondta a kívánalmakat. Mi a jelenlegi helyzet az önök meglátása szerint?

M. F.: - A jelenlegi helyzet nekünk úgy ítéljük meg, hogy lényegesen több forrás kellene a gazdaság élénkítésére, az operatív programok, projekteket ki kellene bővíteni. Bővíteni kellene a támogatási rendszereket, bővíteni kellene azokat a szolgáltatásokat, plusztámogatásokat, amit említettem is az előbb, kamattámogatások, hitelgaranciák, az innovációt piacorientálttá kell tenni, és ami óriási hiányunk, és problémánk, ez hasonló az IPOSZ-szal, hogy ma azért a programok megvalósításába, projektek generálásába nincs bevonva a reálszféra, úgy a munkaadók, mint a munkavállalók. Tehát az, hogy minden probléma, tehát milyen hatékonysággal tudjuk ezt felhasználni, a piac résztvevőinek nagyobb részvételre lenne mindenképpen szükség.

Mv.: - Na de hát az érdekegyeztető tanácsban önök tudnak egyeztetni.

M. F.: - Az érdekegyeztető tanácsban a kamara nincs ott, de érdekegyeztető tanács önmagában nem alkalmas arra, hiszen általános érdekeket egyeztetnek, hogy ezekbe a részletkérdésekbe, folyamatokba konkrét javaslatokkal, részvétellel, teljes jogú ambícióval részt tudjunk venni.

Mv.: - Az uniós pénzekből az önök megítélése szerint, ha mondjuk 100-nak vesszük a Magyarország rendelkezésére álló uniós forrásokat, amik most itt köztudatban vannak, hány százalékra megy közvetlen gazdaságfejlesztésre?

M. F.: - A közvetlen gazdaságfejlesztésre a regionális programokkal együtt, amelyek ki vannak írva, ha hozzá tesszük, 13-14, ehhez jön még a turisztika, ami közvetve a gazdaságot élénkít, tehát gyakorlatilag 15-18 százalék között van. És mikor ezt a program jó két éve, tehát 2005 januárjában miniszterelnök úr meghirdette a Parlamentben, akkor egy nagyon szimpatikus stratégiát vázolt fel, hogy ezeknek az új EU-s forrásoknak a nemzeti fejlesztési terv 2-es kapcsán legalább 40-50 százaléka a gazdaság versenyképességére kell fordítanunk. Attól már nagyon messze vagyunk, és legalább a mostani dupláját szükségelteti az ország, nem a gazdaság, és a kamara szempontjából, hanem a növekedés szempontjából feltétlenül szükséges ez a ráfordítás.

Mv.: - Tehát ön azt mondja, hogy 40 lett beígérve, és 14-15 maradt belőle.

M. F.: - Igen, ha ezeket számoljuk, akkor ezek a programok ennyi összeget tartalmaznak. És ráadásul az eszközök se mindig a leghatékonyabbak, amilyen formában ezek elosztásra kerülnek. Nagy az adminisztrációs terhes, nagy a bürokratikus költsége. Tehát javaslatunk van, hogy az eszközrendszert, és az összeget is szeretnénk racionálisabban megvalósítani, hiszen ezekből a számokból, és ami megjelent az elmúlt napokban az újságban, látszik, és ezt nem hibaként, hogy egy kicsit másképp kell fordulni ezekhez a forrásokhoz. Másképp kell elosztani, hogy jobban elérje a célját, amit az ország elé mi kitűztünk.

Mv.: - Igen. Kovács István Vilmos urat szólítom, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség alelnöke.

K. I. V.: - Ismét szeretném azt hangsúlyozni, hogy bár nagyon fontosnak tartjuk a vállalkozásoknak juttatandó pénzügyi eszközöket, akár visszatérítendő, akár nem visszatérítendő támogatások, ezek mellett azonban az állampolgárok joggal várnak el számos más fejlesztési területen bekövetkező előre haladást. Így például a magyar közlekedési hálózat fejlesztésére 1700 milliárd forintot költünk csak a közlekedési operatív programon belül. Azt gondolom, hogy mindenki egyetért azzal, hogy az iskolák és az egészségügy infrastruktúrája érdemben javuljon. Közel 1000 milliárd forint értékben indulnak a foglalkoztatást, és a képzést fejlesztő támogatások, amelyekből nagyon sok közvetetten a gazdasághoz kerül, és azt is szeretném hangsúlyozni, hogy ezek a jelentős európai támogatási lehetőségek feladatot adnak a magyar gazdaság szereplőinek, feladatokat. Ilyen módon keresletet jelentenek. Nagyon komoly élénkítő hatást várunk az építőipar számára jelentkező feladatokon keresztül. Az elmúlt években éppen az elosztható többletforrások csökkenése miatt nagyon sok építőipari vállalkozás került nehéz helyzetbe. Számukra a fejlesztési terv érdemi feladatokat fog jelenteni. És azt gondolom, ezek is gazdaságfejlesztési tényezőt jelentenek.

Mv.: - Igen. Miklósi úr!

M. F.: - Nem vitatom, ami itt elhangzott, hogy nagyon fontos célok vannak, hiszen, ha ez a forrás mondjuk tízszeres lenne, akkor se jutna mindenre. Tehát mi azt képviseljük, hogy a jelenlegi helyzetben, ismerve a gazdaság termelékenységi színvonalát, hiszen a kis- és középvállalkozók egyötödét tudják adni hozzá adott értékben, mint amit a hasonló fejlett 15-ök tesznek. Tehát mindenképpen rangsorolni kell, és a prioritást a jövő növekedése érdekében a gazdaság versenyképességére kell fordítani, és esetleg egy iskolafelújítást, vagy bármi, ami itt elhangzott, néhány évvel arrébb kell sorolni, hogy akkorra is meg tudjuk a forrásokat teremteni. És mi ezt hangsúlyozzuk folyamatosan, hogy versenyképesnek kell, versenyképesebbnek kell lenni a gazdaságnak, mert nem tud hatékony munkaerőt foglalkoztatni. Nem tudja a társadalmi igényekhez, és elvárásokhoz szükséges javakat megtermelni, ha nem hozzuk jobb helyzetbe. Egyetértve azzal, hogy támogatás, hitelkonstrukciók, kamattámogatások, biztosítások, innovációk támogatása, nagyon sok eszköz van, és ezek nem működtek eddig hatékonyan. Azért tartjuk szükségesnek, átgondoljuk ezeket együtt természetesen a politikai döntéshozókkal, kormányzattal, hogy hátha lehet ebbe a korlátozott forrásba is jobb utat találni.

Mv.: - Ezek szerint, amit most itt hallottunk, ez az egyetértés, legalábbis ebben a beszélgetésben nem született meg, mert a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség másképp képzeli el. Tehát önök más prioritásokat, vagy más prioritásokat is kiemelnek, ha jól értem Kovács úr.

K. I. V.: - Igen, én változatlanul nem látom a szakadékot. Én azt hiszem, hogy azokban a szakmai kérdésekben, amelyek például a pályáztatás feltételeinek teljesíthetőségét illetik, folyamatos konzultációkra van szükség. A programok monitoring bizottságában ott vannak azok a társadalmi partnerek, akik ezt időről időre jelzik. Én azt hiszem, hogy nekünk az egyik feladatunk, hogy nyitottak maradjunk a kritikára, és egy folyamatos, érdemi fejlődés tárgya legyen a pályázati rendszer. Elég csak egy példát mondani. Nagyon jelentős előrehaladást értünk el az átfutási idők tekintetében. Szeretnénk a pályázatok bürokratikus terheit is folyamatosan csökkenteni.

Mv.: - De bocsánat, elnézést, hogy közbe vágok, mind a két úr folyamatosan azt mondta, és többször hivatkoztak rá, hogy rendkívül bürokratikus. Akkor ez az önök tevékenysége, hogy csökkentsék a bürokráciát, ez gyakorlatilag itt hamvában holt?

K. I. V.: - Nem, inkább úgy fogalmaznék, hogy nincs bevégezve ez a munka. Még sok részeredmény ellenére még osztjuk a partnereinknek a tapasztalatait. Tehát, hogy sokszor jelentős adminisztratív feladatokat jelent a pályázás, és a várakozási idők is még mindig hosszúak. De azt hiszem, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ez irányú elkötelezettsége érdemi, és folyamatosan azonosítható változásokat, javulást fog eredményezni.

Mv.: - Igen. Zárszóként Miklósi Ferenc úr, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Megnyugtatta mindaz, amit most hallott?

M. F.: - Én megerősíteném, ami itt elhangzott az előzőekben. Jelentősen javult az adminisztrálás, egyszerűsödtek a pályázatok. Tudomásul kell venni, hogy nagyon sok minden az EU is kötelez bennünket. Tehát mi a rendszert szeretnénk leegyszerűsíteni, az adminisztrációs költségeit csökkenteni úgy is, hogy mondjuk ebben az egész ügyrendbe bevonni civil szervezeteket, vagy a kamarákat. De bennünket azért nem erősített meg, és ebben folyamatosan vita lesz, hiszen, ha a forrás korlátozott, akkor az elosztásán mindig vita van. Mindenki más szempontból látja a prioritásokat. Meggyőzően, gazdasági, meggyőződve gazdasági számításokkal alá tudjuk támasztani, hogy a trend, ha a gazdaság versenyképessége, termelékenysége ... ütemesebben, akkor középtávon a problémák lesznek az elvárt dinamikával. Tehát ezért harcolunk, és ezért szeretnénk, és azért igyekszünk minden szinten bebizonyítani, hogy részben a forrást kellene növelni, részben annak az eszközrendszerét is, mert különben tényleg csorbulnak a célok.

Mv.: - Igen. Hát uraim, köszönöm szépen. A Kulissza ezzel véget ért. Hárman voltak segítségemre annak megértésében, hogy az Európai Unió legfrissebb jelentése szerint miért nem hasznosulnak kellőképpen az európai uniós források Magyarországon. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség alelnöke szerint ebben különösebb probléma nincs, erőfeszítéseket tesznek, hogy jobb legyen a pénzfelhasználás, de aránylag jó úton haladnak. Két gazdasági szakemberi, Géresi József, az IPOSZ alelnöke, és Miklósi Ferenc, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint viszont vannak javítanivaló dolgok, és gyakorlatilag különösen a kis- és mikrovállalkozások szinte el se jutnak odáig, hogy az uniós forrásokra gondolni merjenek. Bízzunk abban, hogy az urak rádión kívül is találkoznak, megbeszélik egymással, és talán változtatnak valamit, hogy mindnyájunknak jobb legyen. Ezzel a Kulissza véget ért. Kovács Anita szerkesztő, és Gálfi Zoltán hangmérnök köszöni figyelmüket. Teljen kellemesen a délutánjuk, viszonthallásra.


----- * * * * * -----