Lezsák Sándor: A kézműipar presztízskérdés

Lezsák Sándor neve évtizedek óta összefonódik nemzeti értékeink és a közösségi művelődés ügyével. A hazai kézműipar érdekében végzett személyes hozzájárulását és a hungarikumok, valamint a nemzeti értékek megőrzését elősegítő civil és politikai tevékenységét az IPOSZ 2013-ban „A magyar kézműipar szolgálatáért” díjjal ismerte el. A magyar-történelem szakos tanárt, a Lakiteleki Népfőiskola alapítóját, az Országgyűlés alelnökét a kézműipar előtt álló lehetőségekről kérdeztük.

Bár az utóbbi években kétségtelenül történt elmozdulás, azonban a kétkezi munkát igénylő szakmák még mindig nem igazán vonzóak a fiatalok körében. Tanáremberként miben látja ennek az okát, és milyen módon érhetnénk el, hogy a felnövekvő generációk biztos megélhetésként tekintsenek a kézműipari szakmákra?

A kétkezi kézműves szakmák ma is megbecsültek a fiatalok körében. Az egyes szakmák munkafolyamataiba betekintő fiatalok gyakran kifejezik elismerésüket és csodálatukat az olykor szinte iparművészeti színvonalú teljesítmények iránt. Úgy tűnik, hogy az oktatási lehetőségek is elérhetőek a kézműipari szakmák esetében – bár nem annyira egyszerűen, mint a nagyüzemi szakmáknál.

A pályaválasztáskor azonban a fiatalok mérlegelik az egyes szakmák eltartó-képességét, a szakma biztosította megélhetési lehetőségeket. Sajnos, gyakran azt tapasztalják, hogy a kézműves kisiparosok életkörülményei nem vonzóak, és gondjaik gyakran függetlenek az általuk elvégzett munka minőségétől és mennyiségétől. A munkavégzés mellett gondoskodniuk kell a piacszerzésről is, eleget kell tenniük az adóhatóság, a helyi hatóságok, állami ellenőrző szervek számos előírásának. Amíg az eladásra szánt áruval az országos vásárokat járják, addig nem tudnak kézműipari munkát végezni. Ha pedig felvásárló cégeknek adják el termékeiket, akkor még a nyomott áron történő felvásárlás esetén is gyakran szembesülnek azzal, hogy a vevő nem, vagy csak jelentős késéssel fizet. A bankköltségek is jelentősek, magasak az adó- és járulékterhek, és kiszámításuk is nagyon sok adminisztratív munkával jár – tévedés, késedelmes jelentés esetén pedig nagy összegűek lehetnek a büntetések.

Az IPOSZ már évek óta szorgalmazza a kisiparosok adminisztrációs terheinek a mérséklését. Remélhetőleg történik előrelépés ezen a területen is, és várhatóan javul a felvásárlók eddigi laza fizetési fegyelme is. Sokat tehetnek az önkormányzatok is a helyi kézműipari termékek eladásának elősegítése érdekében. Csak példának említem, hogy Felföldi Zoltán lakiteleki polgármesterrel együtt nemrég nyitottam meg az új lakiteleki piacot, ahol a helyi kézműipari termékek számára is számos eladói pult áll rendelkezésre.

Az Ön által alapított Lakiteleki Népfőiskola régóta a közösségteremtés, valamint az értékgyűjtés, illetve mentés egyik bástyájának számít. Milyen személyes indíttatás vezette ehhez a munkához?

Faluhelyen a pedagógus akarva-akaratlanul közéleti emberré válik. Már Gárdonyi Géza írásaiból tudjuk, hogy a tanító úrhoz jártak el ilyen-olyan tanácsért a gazdák, és még egy fiatal tanító is megtapasztalhatta, hogy a közösség előtti tekintélyének kivívása és megőrzése érdekében helyi polihisztorrá kell válnia.

Lakiteleken a fiatal írók 1979 májusában megtartott találkozóján – ahol Illyés Gyula is részt vett – már országos ügyekkel, tennivalókkal is foglalkoztak, és nem csak a kultúrpolitika és az irodalom kérdéseivel. Az 1987 szeptemberében megtartott értelmiségi találkozó is – amelyen megalakult a Magyar Demokrata Fórum – szintén a magyar nép sorskérdéseivel, közös gondjainkkal foglalkozott. Ezek az élmények – amelyek egyben a magyar történelem számon tartott eseményeivé váltak – érlelték fokozatosan a Lakiteleki Népfőiskola megalapításának a szándékát. Megalapítása óta a Népfőiskola a közösségteremtés, a nevelés, valamint az értékgyűjtés, illetve mentés területén nemcsak hazánk, de a világ magyarsága szempontjából – utalok itt a gazdag emigrációs gyűjteményre – is szellemi központtá vált.

Előbb a tanyákra, majd Lakitelekre kerülve magam is tapasztaltam, hogy egy hagyományos paraszti család egyben kézműves is volt. Sok munkával, törődéssel járt ez a tevékenység – de jelentős mértékben megteremtette a családok létbiztonságát és a külső piactól való függetlenségét. Maguk faragták bútoraikat, háztartási eszközeiket, sok ruhát, felsőruhát készítettek növényi és állati alapanyagokból, maguk dolgozták fel a termékeiket élelmiszeripari termékeké. Ebbe a miliőbe beleszülettek a gyermekek, ezért felnőttként sem volt tőlük idegen a kézművesség.

A Hungarikum Bizottság tagjaként, illetve országgyűlési képviselőként számos olyan javaslat és kezdeményezés fűződik az Ön nevéhez, amelyek nemzeti hagyományaink fenntartását és a magyar kézműipar jó hírnevének öregbítését szolgálják. E cél eléréséhez Ön szerint miként járulhat hozzá gazdasági, társadalmi, illetve szellemi szempontból az IPOSZ kézműipari érdekvédelmi tevékenysége?

A Hungarikum Bizottság megalakulását követően érezhetően nőtt a kézműipari tevékenység presztízse. Országszerte nőtt az érdekeltség arra, hogy bizonyos termékek bekerülhessenek a helyi vagy a nemzeti értéktárba. Sikerélményt, széleskörű elismerést jelent több kézműves kisiparos számára a Hungarikum Bizottság elismerése és minősítése.

A magyar kézművesség remekeit az ipartörténet is számon tartja, legyen az oltárok művészi igényű fafaragása, régi elöljáróságok kovácsoltvas rácsos kapui, vagy Misztótfalusi Kis Miklós ma is csodálatos betűmetszetei. De ide tartozik a csikóbőrös kulacs, a matyó hímzés vagy a szegedi papucs története is. Folytatni kell ezeket a nemes hagyományokat.

Az IPOSZ a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások legnagyobb országos szövetsége. Ma a magyar vállalkozások közel 97 százalékát az 1-10 fő alkalmazottat tartó kisvállalkozások alkotják, és ők hozzák létre a bruttó nemzeti össztermék közel 40 százalékát. A jelenlegi válságos európai gazdasági térségben, ahol évi 1-2 százalékos gazdasági növekedés jó eredménynek számít, nos, ilyen körülmények között nagyon jelentős feladat a GDP 40 százalékát előállító mikro-, kis- és középvállalkozások munkaadói és szakmai feladatait koordinálni. Társadalmi szempontból is fontos ez a munka, hiszen – statisztikus alapossággal – mintegy két és félmillió kereső életére és munkájára hat az IPOSZ tevékenysége. Ez nagy kihívás.

Lezsák Sándor az Országgyűlés épületében fogadta Németh Lászlót, az IPOSZ elnökét

Az IPOSZ a helyi és szakmai ipartestületek által csaknem 200 településen van jelen. Sok ipartestület több évtized, vagy akár egy évszázad óta, az Iparos Újság pedig lassan 60 éve szolgálja a magyar kézműipar ügyét. Ön milyen lehetőséget lát számunkra a 21. században a nemzeti értékek és a hungarikumok gyűjtése, fenntartása és népszerűsítése területén?

Az iparcikkeket tömegesen előállító gyáripar világpiaci termékeivel az európai országok egyre kevésbé tudnak versenyre kelni. A fejlődő országok olcsó munkaerejével és nyomott béreivel nem tud versenyezni az európai ipari termelés. Magasabb védővámok kiharcolására – a mai alacsony, gyakran csak képletes vámokat felváltva – csak egy olyan új Európa lesz képes, amely összetételében különbözne a mai, liberális gazdaságpolitikát képviselő európai vonaltól. Bár a tömegtermeléssel Európa nem tudott versenyezni, a minőségi, magas tudást és gondosságot igénylő kézműipart mégsem lehetett letörni. Igaz, a régi uniós országokban a mienknél magasabb átlagjövedelem megfelelő vásárlóerőt is biztosított az igényes kézműipari gyártmányok számára. Svájc Európa egyik legtehetősebb országa – ma egyben a „kézművesek országa” elnevezést is megérdemli Európa kisiparos szervezetei szerint.

Együttműködve az európai társszervezetekkel, felhasználva tapasztalataikat, minden esélyünk megvan arra, hogy a 21. században a nemzeti értékek és a hungarikumok gyűjtése, fenntartása és népszerűsítése területén változatlanul fontos szerepet kapjanak a hazai kismesterségek és kézműiparosok.

Törvényhozóként mit tart a kézműipart érintő legfontosabb feladatnak?

A tennivalók közül két területet emelnék ki. Az egyik a kisvállalkozók, kézművesek gazdasági kiszolgáltatottságának az enyhítése – javítani kell a felvásárlók fizetési fegyelmén, csökkenteni kell a lánctartozás, körbetartozás mértékén. A másik fontos feladat a kisvállalkozók, kézművesek pályázati esélyeinek javítása. El kellene érnünk azt, hogy pusztán formai hiba miatt ne legyen elutasítás, legyen biztosított a jogorvoslati lehetőség, illetve a nem nyertes pályázatok elutasításának indokai legyenek hozzáférhetőek, hogy a pályázó a későbbiek folyamán azokat figyelembe vehesse.

Fekete Zoltán