Magyarországról jövök...

2007-05-14 16:24

Magyarországról jövök...

Műsorvezető: Juhász Zsolt


Maradjunk továbbra is a víz közelében, hiszen, mi lehetne jobb a gyógyvíz után ebben a melegben, ha nem egy pohár hideg szóda. Reneszánszát éli ugyanis a hazai szódavízgyártás, noha az utóbbi időben kellően leszoktatták a vásárlókat róla, ennek ellenére nem ment feledésbe. Egy kis történelem. A múlt század elején a kisiparosok és a kiskereskedők, gombamódra szaporították műhelyeiket a főváros különböző kerületeiben. Deák László, aki a Szikvízkészítő Ipartestület elnöke, ma ott működteti szódás műhelyét, ahol a nagyapja 1922-ben elkezdte a szódavízgyártást. Annak idején még vendéglőt is üzemeltettek a felmenők, hiszen olyan jól meg lehetett ebből élni. Már akkor is tudták, hogy a fröccshöz, vagyis a hígított borhoz, kizárólag szódavizet lehetett adni, semmilyen más vizet nem. Azóta is véteknek számít, ha nem szódával hígítják a bort. A szikvízgyártás magyar találmány. Jedvik Ányos, a Győri Bencés Gimnázium fizikatanára találta fel a széndioxiddal dúsított ivóvizet 1826-ban, majd 1842-ben négy munkással hozzálátott a szikvízgyártáshoz. A közel 200 éves iparág hagyományait őrzi az Országos Szikvízkészítő Ipartestület.

Elnökét, Deák Lászlót halljuk egy jó pohár szódavíz mellett.

Rip: - Itt, most ebben a kis üzemben, modern körülmények között történik a szódavíz palackozása, viszont, ha körülnézünk az épület a múlt század közepét, sőt a múlt század elejét idézi, hangulatában.

Deák László: - Mondhatnám, békebeli, remélem, legalábbis a háznak a belső része, mindenféleképpen igyekszünk is megőrizni ezt a hangulatát. Személy szerint nagyon kötődünk hozzá, arra viszont valóban nagyon büszkék vagyunk, hogy maga a cég és az üzem, felszerelése megfelel a mai követelményeknek.

Rip: - Annak idején, milyen körülmények között szállították ki a szódavizet?

Deák László: - Nosztalgiával gondolunk vissza, a mi szódás lovunkra a Bandira, úgy szerettük, mint ha családtag lett volna, és a régi szódás kuncsaftok a mai napig emlegetik, mert szerette a zsíros kenyeret és a sört nagyon. Ahhoz képest, hogy szódás ló volt, és hát a szüleim is nagyon szerették annyira, hogy 56-ban, amikor itt a Ferencvárosban nagyon komoly harcok folytak, akkor édesapám a lövöldözés kellős közepette is ment az istállóba, és etette a lovunkat, nem hagyta egy pillanatig sem magára, aztán, amikor kitiltották a lovas kocsikat a városból, akkor egy nagyon nehéz időszak következett az életünkben, hiszen nem volt mivel szállítanunk a termékünket, a portékánkat, először ilyen második világháborús kiszuperált motorkocsival próbálkoztunk, nem volt túl sikeres a próbálkozásunk, és akkor végül triciklivel hordtuk a szódavizet, meg télen szánkóval.

Rip. - Jól tudom, hogy már több mint ötven éve jár ide szódavízért?

"Igen, szeretem a szódavizet, én nagyon kevés vizet ittam, tiszta vizet, mióta itt lakunk a IX kerületben. Jó a szódavíz."

Rip: - Olyan, mint régen.

"Olyan, és régen még a Deák cég még kocsival járt, egy lóval, és aztán volt egy Laci bácsi triciklivel jött, becsöngetett a kapu alatt, azt mondja, hogy "Itt a szódás!" akkor szaladtunk, úgyhogy ha még nem voltam itthon, munkában voltam és a férjemre meghagytam, hogy szódavizet hozzatok."

Rip. - És mihez szokta inni? Vagy miért szereti?

"Mindig iszok, egyet gondolok és már iszok, most már 87-be vagyok, 87 éves leszek augusztusban. Mindig idejövök azóta, amióta tudom, hogy hol van."

Rip: - Ez egy szerencse, de nem mindenki lehet ilyen szerencsés.

"Akkor lehet, hogy nem szoktam volna rá."

Rip: - És meg szabad tudnom a nevét?

"Kósa Jánosné."

Deák László: - Volt nekünk itt olyan munkatársunk, akinek egy egész kulcskötege volt, bejárása volt a lakásunkba és bement, kicserélte a szódavizet, felvette a pénzt, meg a külön odakészített borravalót, és ezt hosszú éveken keresztül így működött.

Rip: - Azóta sokat változott a helyzet?

Deák László: - A bizalom, hála istennek a mai napig megvan, sajnos ma már a szállítási feltételek olyanok, hogy nem tudunk itt a belvárosban a házhozszállítást vállalni, úgyhogy ez a része sajnos már a múlté.

Rip: - De az emberek átérzik-e, hogy milyen hagyomány a szódavíz fogyasztása?

Deák László: - Igen, kötődnek a szódavíz körül kialakult mítoszhoz és mi nekünk az a dolgunk, hogy ezt igyekezzünk megőrizni minél tovább.

Rip. - Sikerül, úgy érzi, a mai világban?

Deák László: - Nagyon nehéz egyáltalán talpon maradnunk, mellette meg természetesen meg kell felelnünk a mai követelményeknek mindenféle szinten. Ez a termék, amelyik az utóbbi kétszáz évben nem sokat változott, illetve semmit, legfeljebb csak a csomagolás módja, ez egy egyszerű dolog és ehhez képest rendkívül komplikálttá tették az életünket a különféle előírások, részben jogos, részben meg mondvacsinált feltételeket szabnak nekünk, ami nagyon nehéz és nagyon megdrágítja a tevékenységünket. Régen úgy hívták a szódavizet, hogy a szegények üdítőitala és nem véletlenül, ma már nem szabad nekünk felvenni az árharcot a nagyon olcsó, különféle palackozott vizekkel szemben. Aki jó terméket és kulturált módon kíván termelni, akkor azt kénytelen olyan áron alkalmazni, hogy abban benne legyen a tisztes haszon is.

Rip. - De tudják-e az emberek, hogy a szódavíz az egy igazi magyar különlegesség?

Deák László: - Én nagyon remélem, és mi mindent elkövetünk, hogy ez így legyen. Azok a kis élelmiszerüzletek, amelyek eddig nekünk a legfontosabb üzletfeleink voltak, sajnálatos módon egyik napról a másikra szűnnek meg és zárnak be, és ezzel nemcsak az a baj, hogy az ottan dolgozó alkalmazottak elveszítik a munkahelyeiket, hanem elveszítettük mi is azt a legfontosabb láncszemet, ami a fogyasztókhoz vezetett minket. Egyre kevesebb üzlet hajlandó felvállalni azt a többletmunkát, amit az újratölthető üvegekkel jár. Abszolút nem mindegy, hogy a környezetünk teli van eldobált műanyag-palackokkal, vagy pedig úgy, ahogy mi dolgozunk gazdaságosan és takarékosan, ezeket a műanyagpalackokat újra és újratöltjük.

Rip: - Tapasztalat az, hogyha az ember bemegy egy presszóba, egy étterembe, egy cukrászdába, és ha szódavizet kér, akkor rögtön elutasítják a kérését, és azt mondják, hogy csak ásványvizünk van.

Deák László: - Nem örülünk neki természetesen, bár hozzá kell tennem, hogy azért van kivétel is, és van egy-két olyan jobb üzlet ma Budapesten, amelyik ragaszkodik ahhoz, hogy az üzletében tradicionális szódavizet tartson és azt adják akár a feketekávé mellé, akár a fröccskészítéshez szódavizet kínáljanak.

Rip: - Sőt az igazán jó helyeken nem is kell kérni, hiszen a süteményhez, kávéhoz adják is a szódavizet?

Deák László: - Hát, hogyha a szódavizet adnák, de most az a tapasztalatunk nagyon sok helyen, szódavíz helyett, szénsavas vizet adnak és úgy gondoljuk, hogy ez a szódavíz nem érdemli meg, hogy ilyen jellegtelen italokkal helyettesítsék.

Rip. - Van egy olyan érzés az emberekben, hogy szinte szégyellik kérni a szódavizet ilyen alkalmakkor, hogyha beülnek valahova, vagy olyan helyzetet teremtenek, hogy szégyelljük kérni a szódavizet, mert hogy az olcsóbb?

Deák László: - Van, ahol kérés nélkül kiteszik az asztalra a szódavizet, és nagyon örülnek a vendégek, hogyha szódavizet ihatnak. Van egy olyan réteg, amelyik pedig a manapság divatos italokat fogyasztja inkább, akik a szakmában dolgozunk, sokkal jobban össze kellene tudnunk fogni, a másik pedig az, hogy a gazdaságpolitikának a kicsiket, minél jobban támogatni, mert nyilvánvalóan, hogy mi ezt az árversenyt, nem tudjuk felvenni a versenyt.

Rip. - Vannak még az országban ilyen hagyományos szikvízkészítők?

Deák László: - Hadd kérdezzek vissza. Hányan lehetünk még az országban jelenleg?

Rip: - Nagyon kevesen lehetnek.

Deák László: - Nem, téved. Én nagyon meg vagyok elégedve, mert közel 1.500 üzemben készítenek a mai napig szódavizet az országban, ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag minden településen van néhány kollegánk, aki ott dolgozik. És ugye, hogy meg van lepve? Ez azért van, mert nincs alkalmunk hírverést csapni a termékünknek és ezeknek a kis üzemeknek és azt nem szabad elfelejteni, hogy ez egy olyan jelentős iparág, hogy úgy szoktuk jellemezni, hogy Magyarország szikvízgyártó nagyhatalom. Hát, mi igyekszünk ezt minél jobban tudatosítani és ebben nagy segítségünkre van, hogy a szódavíz 2004-ben elnyerte a garantáltan a hagyományos és különleges termék tanúsítványát. Ezáltal bekerült a Magyar Élelmiszer Könyvnek a nemzeti értékei közé, névszerű elnevezése, hungarikummá vált a szódavíz.


----- * * * * * -----