Aktuális híreink

Szijjártó: a magyar tulajdonban lévő, vidéki kisvállalkozások adják a nemzetgazdaság lelkét

2021. October 19. 06:06
A családi tulajdonban lévő, vidéki kisvállalkozások rendkívül megerősödtek az elmúlt tizenegy évben, így a koronavírus-járvány időszaka alatt is képesek voltak fejleszteni, a leépítések és a bezárások helyett - jelentette ki a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Pápán.
 A tárcavezető a Böllér Kft. pápai raktáravató ünnepségén kijelentette, hogy a magyar gazdaságban soha nem töltöttek még be akkora szerepet a vidéki, családi tulajdonban lévő vállalkozások, mint most.
    "Ez a szektor adja a magyar nemzetgazdaság lelkét" - fogalmazott.
    A most átadott, 556 millió forintos projekt megvalósulását az állam 278 millió forinttal támogatta, amiért cserébe a cég 32 munkahely megtartását vállalta.
    Szijjártó Péter beszédében emlékeztetett rá, hogy a járvány kezdetén egyesek azon az állásponton voltak, hogy minél több segélyt kell adni szociális alapon. A kormány szerint azonban ez kiszolgáltatott helyzetbe hozta volna az országot, s ezért a tömeges munkanélküliség helyett inkább annak megakadályozását finanszírozta a beruházásösztönzési programja segítségével.
    "Világos volt, hogy egy idő után a piac magára fog találni, a kereslet újra visszatér a normális szintre. (...) Ezt pedig az biztosan nem fogja tudni kiszolgálni, aki elbocsátotta munkavállalóit, bezárta a gyárát, leépítette a kapacitásait" - hangsúlyozta.
    Kiemelte: ez az elképzelés bevált, ugyanis a magyar vállalkozások az elmúlt 11 évben megerősödtek annyira, hogy akkor tudtak fejleszteni, amikor máshol bezártak. Ennek eredményeképpen szerinte Magyarország az új világgazdasági korszak egyik nyertesévé vált.
    Közölte, Magyarországon az előző negyedévben 18 százalékos volt a gazdasági növekedés, s 1700 milliárd forintnyi beruházás zajlik. Továbbá napjainkban 4,7 millióan dolgoznak az országban, többen, mint a rendszerváltás óta bármikor - mutatott rá.
    Miközben a világgazdaság az előrejelzések szerint csak jövő év végére fogja elérni a válság előtti szintet, a magyar gazdaság már idén nyárra jobban teljesített, mint a járvány előtt - közölte.
    A miniszter ezután arról számolt be, hogy Veszprém megyében mintegy 50 milliárd forint értékben 48 beruházás indult a kormány támogatási programjának segítségével, amelyek 12 ezer munkahely megőrzéséhez járultak hozzá.
    "Ha ellenfeleinkre hallgattunk volna, akkor minimum ennyi munkanélküli lenne most a megyében a világjárvány következtében" - mondta.
    Kitért arra is, hogy a magyar élelmiszeripar kiválóan teljesített a válság alatt, semmiféle ellátási zavar nem volt tapasztalható, s a szektor teljesítménye idén eddig 12 százalékkal növekedett.
MTI