Az államtitkár kifejtette, hogy 45 milliárd forintot szánnak innovációra, 15 milliárd forintot a Magyar multi programra, 12 milliárd forintot pedig technológiaváltásra. Vannak visszatérítendő források is, amelyek mellett működik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési kötvényprogramja, valamint azok a mikrohitel-programok, amelyek átalakításán jelenleg is dolgoznak. Előadásában kiemelte, hogy a szaktárca a formálódó kkv-stratégiában megteremtené a vállalkozóbarát szabályozási és adózási környezetet, fejlesztené a kkv-k üzleti környezetének és az e-kormányzat eszközeit, erősítenék fejlődési képességüket, innovációs és digitális teljesítményüket. Mindezek mellett támogatnák a szükséges tudás megszerzését, ösztönöznék a finanszírozáshoz jutást, illetve elősegítenék a generációváltást és nemzetköziesedést - sorolta. György László elmondta, hogy az Európai Unión belül Magyarországon nőtt az elmúlt nyolc évben a leggyorsabb ütemben a kkv-k termelékenysége, az egy főre eső hozzáadott érték, ez köszönhető az ágazat eredményének, amelyet segített a gazdaságfehérítés, valamint az adómérséklés és az adminisztrációs könnyítések. Az országban több mint 30 százalékkal bővült a kkv-k termelékenysége, míg a visegrádi országokban 6 százalékkal, az Európai Unióban 9 százalékkal. A lemaradás a visegrádi négyekhez képest az elmúlt 7-8 évben jelentősen csökkent - emelte ki az államtitkár.
Németh László, az Iposz elnöke köszöntő beszédében hangsúlyozta, hogy napjainkban a figyelmet mindenekelőtt az informatikai és technológiai forradalomra, a technológiai megújulásra, az ehhez szükséges anyagi és képzési feltételrendszerekben való részvételre kell fókuszálni. Az elnök szerint csak ezzel őrizhető meg a szektor versenyképessége, növelhető a hatékonyság és csak így tölthető be meghatározó szerep a foglalkoztatásban a jövőben is. Kitért arra is, hogy a szövetség egy olyan szakmai és területi ipartestületi hálózatot jelenít meg, amely messzemenően alkalmas a kormányzati törekvések továbbítására a meghatározóan nagyszámú családi-, mikro- és kisvállalkozások felé, és egyben lehetőséget nyújt szakmai szolgáltatások sokaságának működtetésére, többek között a technológiai megújulás területén. Ezen vállalkozásokat olyan irányokban is meg tudja szólítani, mint a klímaváltozás és környezetvédelem, és ezeken a területen új vállalkozási lehetőségek alakíthatók ki. A közgyűlésen kitüntették Bagaméri Árpádot, rádió- és tv-műszerészt 50 éves kisipari-vállalkozói munkájának elismeréséül.
(b-j) Németh László, az IPOSZ elnöke, Spindelbauer Attila, Berendi László, Kurucz Zsigmond, Dr. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára
Forrás:MTI