Az iparosság számára létkérdés a tanulás

Solti Gábor: A szövetség egyik legfontosabb tevékenysége az elkövetkező hét évben, amikor a kormány nagy stratégiai tervei megvalósulnak, hogy figyelemmel kísérje és segítse tagjai folyamatos, éltechnológián alapuló továbbképzését.

A mikro-, a kis- és a középvállalkozások ugyanis az utóbbi években számukra új versenyközegbe kerültek, és kerülnek még inkább, azonban nincsenek az ilyen mértékű változásokhoz hozzászokva. Adaptálódniuk kell tehát, és azok fogják túlélni ezt az időszakot, akik felismerik a változás kényszerét.

FK.: Hol tart ez a folyamat? A kérdésekre megtalálta a választ a szektor?

S. G.: Még keresi, és nehezen találja, ugyanis nemcsak gazdasági átalakulás résztvevői vagyunk, a teljes európai identitás került veszélybe. Egy újfajta kultúrával szembesülünk, amely mindent be akar kebelezni, tucatáruk tömkelegét zúdítja ránk, amivel százezrek munkahelye kerül veszélybe, válsághullám indulhat el. Ezt elkerülendő, összhangot kellene találnia a hagyományos kisárutermelő tevékenységgel, aminek viszont fel kell vennie az elébe dobott kesztyűt, főleg a minőség területén.

FK.: Ebben szerepe van a képzésnek, az oktatásnak. Mi erről a véleménye az érdekképviseletnek?

S. G.: Az ipartestületek érdeklődésének az előterében áll a foglalkoztatás kérdése, amely szorosan összefügg a szakképzéssel és a felnőttképzéssel. Ha visszanéznénk azokat a jegyzőkönyveket, amelyek az elmúlt több mint másfél évtizedben az e témákban folytatott tanácskozásokon születtek, kiderülne, hogy számos észrevételt, javaslatot tettünk, de többnyire elhaltak a változtatást szorgalmazó hangok. Az IPOSZ végig azt képviselte, hogy a képzést alulról kell megközelíteni. Aki nem bír olyan szellemi adottságokkal, hogy a felsőbb iskolákat első nekifutásra el tudja végezni, de manuális készsége van, annak ne zárjuk le az érvényesülés útját azzal, hogy rögtön bekényszerítjük egy magasabb iskolába. Nagyon meg kell nézni, hogy milyen szakmákat kötünk érettségihez, és a kilencedik, tizedik osztályban nem kell-e inkább konkrét szakmát tanítani, minél kevesebb közismerettel, ugyanakkor minél több gyakorlattal. Nem tartjuk valós perspektívának, hogy a legalulképzettebbek fogják a jövőben a mikro, a kis- és a középvállalkozások százezreit az uniós követelményeknek megfelelően vezetni, ezért olyan iskolarendszeren kellene gondolkodni, amely nem téríti el túl korán a gyakorlati érzékkel rendelkező tehetséges fiatalokat az olyan pályákhoz, ahol esetleg munkanélküliek lehetnek.

A szakmai utánpótlás - és a fiatalok - gondjait tehát nyilvánvalóan az iskolarendszerű képzés alulról szélesebbre nyitása oldhatja meg, de félő, hogy szemléleti és gyakorlati okok megnehezítik az előbbre jutást. Minden szakmának megvan a maga tanulási ideje, főleg a gyakorlati készségek elsajátításához nélkülözhetetlen az idő, ma azonban még mindig sok fölös ismeretet tanítanak az iskolák. Élénk viták folynak ekörül, még a vállalkozói körön belül is, ugyanis ha valakivel meg lehet tanítani bizonyos tudásanyagot történetesen két év alatt, a gyakorlati készség szintjén is, és képes mindazt alkalmazni is, akkor talán nem kellene még további évekig iskolapadban tartani a fiatalt. Ha pedig három és fél évi tanulásra van szükség, akkor azt nem a tizedik osztályos rendszer után, hanem a konkrét képzésben már a kilencedik osztályban kell kezdeni.

FK.: Beletekintve az Országgyűlés májusban, júniusban tárgyalt, a témába vágó törvénycsomagjába, felmerül a kérdés: lehetséges, hogy mégsem bizonyultak teljesen hiábavalónak a szövetség észrevételei?

S. G.: Az elmondottakat az IPOSZ jószerint már tizenhét éve hangoztatja. Az orvoslást részben szolgálhatja az Országgyűlés elé került törvénymódosítási csomag. Kérdés azonban, hogy az abban foglalt feladatsor,' komoly ütközéseket vállalva, azonnal vagy öt -tíz évre értelmesen széthúzva valósul meg, meghatározott és pontos terv alapján. Tény viszont, hogy a szakképzési, a szakképzési alapról szóló, valamint a felnőttképzési törvény módosításában sok olyan új elem van, amihez szerintünk nincs még meg az eszközrendszer. Felvetésünkre azt a választ kaptuk, hogy ha nem indul el a folyamat, az eszközrendszer sem teremtődik meg soha. Rendben, akkor próbáljuk meg. Az IPOSZ azonban csak akkor tud lényeges segítséget nyújtani, ha a mindenkori kormányzatok tudatosan támaszkodni fognak az önkéntesen szerveződött gazdasági érdekképviseletek, országos struktúrák szervező erejére.

FK.: Felismerték-e a mikro-, a kis- és a középvállalkozások az új versenyhelyzetet, annak veszélyeit, és azt, hogy talpon maradásuk egyik nélkülözhetetlen eszköze az élethosszig tartó tanulás?

S. G.: Egyesek felismerték, mások nem, az azonban közös bennük, hogy túlnyomó többségük pénzkérdésre egyszerűsíti le vészhelyzet elhárítását. Gyakori válasz az óvó, a figyelmeztető szóra, hogy „én mindent tudok, a szakmában tudni lehet és ha kapnék anyagi támogatást, előnyös hitelt, akkor nem lenne semmi gond”. Ezt nemcsak az iparosság körében szerzett mindennapi tapasztalataink bizonyítják, ez derült ki az IPOSZ egy korábbi, húszezres mintán végzett felméréséből is. A felmérés szerint a megkérdezettek több mint 50 százaléka nem tartotta fontosnak, hogy elemezze a tevékenységét két -három évre előre, hogy piacfelmérést végezzen, hogy számba vegye a környezetében lévő esetleges konkurenciát, hogy tervezze vállalkozásának személyi feltételeit.

A többségnél tehát nem találhatók meg azok az európai vállalkozói ismérvek, amelyek nélkül aligha tudnak megbirkózni a globalizációval, helyt állni a piaci versenyben, és kockáztatják, hogy tönkremennek. Igaz éltechnológiát sem tudnak könnyen elsajátítani, mert nincs hol, nincsenek írott anyagok, megfelelően továbbképzett tanárok és nem utolsósorban nincsenek a képzésekhez olyan masszív támogatási rendszerek, amelyek a versenytársaknál több évtizede kialakultak.
Tetézi a gondokat, hogy ennek a vállalkozói körnek a 68 százaléka – szemben az 58 százalékos uniós átlaggal – alkalmazott nélkül dolgozik, ugyanakkor a hazai foglalkoztatás egyik tartópillére. Mintegy 400 ezer emberről van szó!

FK.: Mi lesz a jövőjük?

S. G.: Valamit kezdeni kell velük, az biztos. Valószínűleg az nem járható út, hogy csak uniós támogatások révén szerzik meg, vagy szerzik vissza versenyképességüket. Ez a réteg ugyanis kiegészülve mintegy 100-150 ezer, két-három alkalmazottat foglalkoztató kisvállalkozással, uniós pályázatot nehezen fog nyerni. Német partnerszövetségünk vezetői szerint náluk például ötven év alatt kevesen pályáztak sikerrel. A gazdasági tárca támogatásai nem lebecsülendőek, de az igények és a lehetőségek nagyságrendben eltérnek egymástól. Marad; illetve előtérbe kerül a felnőttképzés: az önképzés, a szakmai továbbképzés, illetve az átképzés.

Azt is meg kell azonban jegyezni, hogy a képzés' mellett rendkívül fontos a megfelelő gazdasági környezet és egy átfogó reform. És ennek a pénzügyi reformnak ki kell terjednie a szakképzésre és a felnőttképzésre is. Az alapvető gond az is, hogy nem ismert igazán, hogy a képzési kínálatban megvannak-e azok a módozatok, amelyek vonzzák a vállalkozókat. A közeli jövő feladata, hogy felmérjük, és hitelesen megválaszoljuk: a vállalkozók kellő számban azért nem kapcsolódnak be a felnőttképzésbe, mert nem akarnak tanulni, vagy mert szűkös a nekik tetsző kínálat.

FK.: Napjainkban sokszor hallani: a gazdaság majd „megmondja” az iskolának, legyen nappali vagy felnőtt képzés; hogy milyen szakemberekre van szüksége. Valóban így van?'

S. G.; A gazdaság ezt önmagában , soha nem fogja tudni telje ,pontossággal megmondani; Nincsenek meg az ehhez szükséges regionális és kistérségi fórumai és kapcsolódási rendszerei, azon kívül elvontan „gazdaság” sem létezik, annak szegmensei vannak. Ezért mást fog igényelni a nagyvállalat, és mást a kisvállalkozó, mást a gyáriparos és mást a kereskedő, az iparos.
Az IPOSZ az általa képviselt mintegy 200-220 kézműves-, ezen belül mintegy 50 mestervizsgás szakma érdekeit próbálja-megjeleníteni.

A képszervezetekkel és a minisztériumokkal közösen a többi között egy olyan informatikai háttér megteremtésére törekszünk, amely mintegy feltérképezi a kézműves szakmáinkban meglévő, tényleges helyzetet: hol van munkaerőhiány, és hol nincs, térségekre lebontva.

Forrás: Felnőttképzés 2007/VII.